Kisebbségi jogok és a diplomáciai folytatás
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a két vezető zárt ajtók mögötti tárgyalásán több kényes kétoldalú kérdés is felmerült. A brüsszeli négyszemközti beszélgetésen ugyanis nemcsak a logisztikai és exportkérdések kerültek terítékre, hanem a két ország közötti kényes kisebbségi helyzet is. A tárgyaló felek áttekintették a kárpátaljai magyarság jogait érintő folyamatokat.
Magyar Péter a megbeszélés ezen részletéről úgy fogalmazott: „Világos tervekkel érkeztünk a kormányzásba, tudtuk, hogy mit szeretnénk elérni a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatban, ami egy jó kezdet. Mindketten történelminek tartjuk ezt, egy lehetőségnek, hogy új fejezetet nyithassunk Ukrajna és Magyarország között”.
A magyar miniszterelnök ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tíz pontból álló, ukrán parlament által már jóváhagyott kisebbségvédelmi csomag életbe lépését a kormány folyamatosan monitorozni fogja.
A felek megállapodtak abban, hogy a részletekről az elkövetkező időszakban miniszteri szinten folytatódnak az egyeztetések. Amennyiben a kisebbségvédelmi pontok valóban életbe lépnek, néhány hónap múlva lehet életszerű egy hivatalos Zelenszkij–Magyar-találkozó – ismertette a 24.hu.


