A valóságshow-tól a rekordbevételig és az arénákig
Ahogy korábban beszámoltunk róla, az előadó egy korábbi műsorban már részletesen felidézte karrierje indulását. Majoros ezúttal is felidézte, hogy negyed évszázada teljesen civilként, vidéki környezetből jelentkezett egy televíziós valóságshow-ba azzal a szándékkal, hogy kitörjön a nehéz sorsából. Az azóta felépített zenei és televíziós pályafutása során a legnagyobb mérföldköveknek a saját gyártású gigaprojektjeit tartja.
A koncertek terén komoly csúcsokat döntött: 2024 márciusában a 360 fokos arénakoncertjén húszezer fős teltházat vonzott az MVM Dome-ba, ami fedett arénás magyar rekordnak számít, a Budapest Parkban pedig triplázni tudott egymást követő napokon.
A fellépések és produkciók anyagi vetülete is kiugró, hiszen a Forbes Magyarország adatai szerint kizárólagos tulajdonú cége, a Dyma MM Kft. éves árbevétele 783,1 millió forintra ugrott, amelyből 130 millió forint osztalékot vettek ki. A legnagyobb szakmai büszkeségének ugyanakkor a saját gyártású gigaprojektjeit, köztük az MVM Dome-ban tartott koncertjét és a Budapest Park-os triplázását tekinti – derül ki a Femcafe anyagából.


