Majka a vállalkozásairól mesélt, és arról, hogyan készül fel arra az időszakra, amikor már nem vezet műsort.

A pókerezést sem hagyta abba Majka

Majka egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy szeretne a jövőben egy hosszabb szünetre menni, mert azt érzi, már nem motiválja a műsorvezetés. Azonban akkor nem tudott kiszállni, mivel szerződés köti a TV2-höz, de idővel szeretne teljesen függetlenné válni.

A műsorvezetőnek több vállalkozása is működik, tudatosan készül arra az esetre, amikor már nem szerepel a televízióban.

Folyamatosan készülök a tévézés utáni időszakra, mert bármikor eljöhet. Sok helyre fektettem be. Nagy pénzeket és mindegyik kockázatos üzlet. Krajnyák Peti barátommal három-négy helyen van viszonylag nagyobb befektetésünk. Nekem van egy-két ingatlanom, amit bérbe adok. De ezeket az üzleteket inkább csak azért csinálom, mert valamit mindig csinálni akarok, mert ha nem csinálok semmit, akkor egy kicsit unatkozom

– mondta a Blikknek.

Élet a házasság után

Majka azt is elmondta, nagy lendülettel pókerezik is, már csak a játékszenvedélye miatt sem áll, jól mennek az üzletei.

Hát, valamiből össze kell szedni a pénzt, hogy kártyán el tudjam verni

– mondta nevetve Majka.

A Való Világ óta, már húsz év telt el, s előbb-utóbb maga mögött kell hagynia a show-műsorok világát is. Ráadásul a nemrég elvette gyermekei édesanyját is.

“A házasélet fantasztikus, gyakorlatilag nem változott semmi, de valójában mégis, most már jogot formálhatok mindenre. A feleségemtől amit eddig csak kértem, azt már kicsit parancsolva is mondhatom. Na, jó, igazából viccelek, minden ugyanolyan köztünk, mégis egy picit emelkedettebb hangulata van annak, hogy most már papírunk is van a dologról. Persze, nem akarom túlmisztifikálni, mert eddig is jól megvoltunk Hajnival” – magyarázta.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.