Parlamenti bizottság és nyomozások előtt az alapítványi ügy
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a hatóságok az Erste-ügy kapcsán már házkutatást is tartottak az egykori jegybankelnöknél. Matolcsy György videós védekezése időzítését tekintve így nem véletlen, hiszen a döntéseit jelenleg parlamenti és büntetőjogi eljárásokban is vizsgálják. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanújával folytat eljárást az alapítványoknál, míg az úgynevezett Erste-ügyben hivatali visszaélés gyanújával a rendőrség korábban már gyanúsítottként hallgatta ki Matolcsyt, és házkutatást is tartott nála.
Az MNB működését vizsgáló parlamenti testület több tízezer oldalnyi dokumentumot kért be a vizsgálathoz, miközben Varga Mihály, a jegybank hivatalban lévő elnöke jelezte, hogy a vezetés több feljelentést tett, és személyes megjelenéssel is segíti a tisztázást. A volt jegybankelnököt az október elején felállított parlamenti vizsgálóbizottság következő ülésén is meghallgatnák.
A folyamat következő lépéseként a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnak be kell nyújtania a bekért iratokat a testülethez, a bizottság pedig a tervek szerint a közeljövőben személyesen is meghallgatja a volt elnököt – idézte fel a HVG.


