Húsz évvel ezelőtt a Wachowski testvérek bemutatták a mozirajongóknak a Mátrix világát. Azóta sok minden változott (szerencsére Reeves csak sármosabb lett), mind a filmek, mind a szuperhősök világában. Úgy látszik, lenne igény a folytatásra.

Ha időtálló filmet kellene mondani, a Mátrix biztos, hogy szerepelne a listában. Egyrészt azért, mert 1999-ben a mesterséges intelligencia még csak gyerekcipőben járt, másrészt pedig azért, mert azon történetek egyike, amely mélységgel rendelkezik. Amit a legtöbb film nehezen ér el. Mi több, átadni egy üzenetet a közönségnek nem olyan egyszerű.

variety
Vajon Keanu Reeves mit szólna egy Mátrix-sorozathoz? / Fotó: Variety

Az első rész olyannyira sikeres lett, hogy 4 Oscar-díjat érdemelt. Bár mindössze két további epizód követte az elsőt, kicsit olyan, mintha a Mátrix mindenhol jelen lenne. Paródiák, videójátékok, mémek, ruhák idézték meg a kultikus film világát. Ráadásul a sejtető befejezés is arra utal, a készítők talán nem zárkóznának el a mű folytatásától.

Keanu Reeves, a filmipar jófiúja rácáfol Hollywood botrányaira

Hollywoodra, meg úgy általában a filmiparra rájárt a rúd az elmúlt években. Harvey Weinstein, #metoo, Kevin Hart. Ezek után kicsit olyan, mintha ebben az egyszerűnek cseppet sem mondható szakmában csak és kizárólag botrányhősök dolgoznának. Szerencsére Keanu Reeves rácáfol erre a feltételezésre. wonona ryder

A Mátrixhoz hasonló filmek azért annyira nagyszerűek, mert a végtelenségig lehet csűrni-csavarni a történetet, úgy, hogy a néző se unjon rá. Ha a Netflix rákap az ötletre, talán a közeljövőben végre élvezhetjük ennek a különös világnak a hangulatát, amely valószínűleg, egy újabb 20 év elteltével sem megy ki a divatból.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.