Simogató meleg, a lágy szélben finoman borzolódó és csodálatosan kéklő vízfelület. Ezt az idilli képet látják sokan maguk előtt, amikor egy új medence létesítésében gondolkoznak.
Ez egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott elképzelés, ugyanis a jól elhelyezett és megfelelően gondozott medence és a szakszerűen kezelt medencevíz a garancia arra, hogy a csobbanás mindig biztonságos lesz. Emellett pedig magát a medencetestet sem éri idő előtt károsodás, ha az üzemeltetés során betartják az előírt higiéniai lépéseket. Ez pedig korántsem egyenlő csak a klórozással. Ma már többfajta módszer is létezik, hogy a víz kristálytiszta legyen a medencében.

Nincs mese, rendszeresen kell végezni!

Ugyanúgy, mint a hétköznapok során, a medence körül is vannak napi, heti és évente elvégzendő tennivalók. Ha valamelyik fontos lépés kimarad, az persze nem minden esetben jelent mondjuk teljes vízcserét – a maga tetemes vízköltségével és egyéb macerájával –, de okozhat kellemetlenségeket.

Érdemes tehát tényleg komolyan venni ezeket. A vízkeménységre például érdemes nagyon fokozottan ügyelni. Ideális értéke a 7,2-7,6 pH-érték között van. Szerencsére a Medence Óriás víztisztítói között megtalálhatók olyan termékek, amelyek a medence vegyszerezését lényegesen egyszerűbbé teszik, például a multitabletták.

Hagyományos víztisztítás kontra alternatív módszerek

Vannak, akik azért ódzkodnak a medence telepítésétől, mert félnek a sok vegyszer használatától. Itt van mindjárt a klórozás kérdése. Sokan érzékenyek erre az egyébként a mikroorganizmusok elleni küzdelemben múlhatatlan érdemekkel büszkélkedő anyagra. Nekik a legmodernebb alternatív vízfertőtlenítési módszerek jelentik a megoldást: a klorinátorral, az ózongenerátorral vagy az UV-fényes tisztítással.
A klorinátor lényegében egy sóbontó, mely konyhasóval és elektromos árammal működik. A gyerekmedencékhez kitűnő választás. Az ózongenerátor a levegő oxigénmolekuláinak bontásával fejti ki a vízben a nagyon erős tisztító hatást. Az ózonos tisztítás a pandémiás helyzetben a belső terek fertőtlenítéséhez is egyre elterjedtebbé vált. Az UV-fény is remek megoldás a kórokozók elpusztítására. Ártalmatlan az emberi szervezetre.
A hagyományos módszerek közé tartozik a hulladékok, rovarok gyors eltávolítása például. Ezekre nincs alternatív módszer: csinálni kell! Elkerülhetjük vele a bomlási folyamatok megindulását. A szkimmer, a leszedőháló és a medencetakaró azok a fegyverek, amelyekkel felvértezve hatékonyan védjük a vízminőséget.

Porszívózás a vízben is

A Medence Óriásnál is beszerezhető számos nagyon jó minőségű kézi vagy robot medenceporszívó. Ezekkel érdemes időnként alaposan megtisztítani a medence fenekét és a medence falát is. Az algaölő segít, hogy nehogy nyálkássá és zavarossá vagy akár még zöldessé is váljon a víz. Nem szép és szagos is. Rendszeres használata javasolt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-www.meseweb.hu - 2024 március - Cikk2

Mik a kislányok kedvenc mesekönyvei?

A kislányok nagyon szeretik, ha meséskönyvből olvasunk nekik, hiszen ilyenkor ők maguk képzelhetik el az egész történetet és alig várják, hogy napról napra egyre tovább haladjunk a történetben.

https-__mufushop.hu_ - 2024 március - Cikk2

Csodaszép kert télen-nyáron!

Egy szép, üde zöld gyeppel rendelkező kertbe mindig öröm kiülni vagy csak kitekinteni az ablakon és megszemlélni a kinti színkavalkádot.

patikamra.hu - 2024 március - LinkMarketing - 1

Miért érdemes kollagént fogyasztani?

Napjainkban egyre többször találkozhatunk kollagén tartalmú készítményekkel, sokan viszont csak a szépségre való pozitív hatásairól ismerik ezt az anyagot.

alkatreszekrobogohoz.hu - 2024 március - LinkMarketing - 2

A megfelelő helyzetjelző izzó kiválasztása és cseréje

A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.

1-3

Ki lőtt 10 gólt egy focimeccsen?

A modern futball nagyrészt a védekezésre koncentrál – túl sok meccs végződik 0:0-s eredménnyel, három gól pedig eredményessé teszi a mérkőzést a szurkolók és a megfigyelők szemében.

002

Légy ott a Youtube-on is!

Ezért nem kérdés, hogy ha ott vagy Te is, akkor jó eséllyel potenciális vevőket érhetsz el vele. Persze nem mindegy, hogyan csinálod!

httpswww.skandimania.com - 2024 február - Cikk3

Hogyan válasszunk szaunát?

Bár Magyarországon rengeteg településen van szaunázási lehetőség, meghittebb, bensőségesebb lehet az élmény, ha az embernek van egy sajátja. Így mindig azokkal töltheti az idejét, akikkel szeretné, és el sem kell utazni egy kis frissítő szaunázáshoz.

https-__fogpotlasklinika.hu_ - 2024 február - Cikk2

Mi a megoldás fogatlanság esetén?

Nem csupán egy-egy elvesztett fog pótlására, de teljes fogatlanság fennállásakor is a fogimplantátumok jelentik a legideálisabb megoldást. Ilyenkor 3-8 implantátum segítségével fix híd készülhet, ha viszont az egyesével történő pótlás mellett döntenénk, akkor 12-14 implantátum válhat szükségessé állcsontonként.