Az egykori legenda nagyon súlyos helyzetben van.
Szívszorító bejelentést tett állapotáról Medveczky Ilona. Kérdéses, hogy még egy lámpát is be tud-e kapcsolni.
Az ország által nagyra tartott táncművésznő, Medveczky Ilona már évekkel ezelőtt is megosztotta, hogy 80 éves korában sajnos szinte minden házimunkát egyedül kell elvégeznie, és még kertészt sem engedhet meg magának, hogy karbantartsa hatalmas otthona kertjét.
Mmindez egy 120 ezer forintos nyugdíjból. Nemrég újabb nehézséggel kellett szembenéznie: egy 90 ezer forintos villanyszámlát kapott, ami szinte kétszerese a korábban megszokottnak!
A művésznő már korábban is takarékoskodott a kiadásaival, és most úgy tűnik, hogy a továbbiakban szinte teljes sötétségben kell élnie, ha nem akarja, hogy a számlák végleg tönkretegyék. Ilona „kegyetlenül szomorú”, de nem csak maga miatt. Elmondta: el sem tudja képzelni, hogyan fizeti ki a lakosság nagy része a hatalmas összegű számlákat.
„Abban bízom, hogy mihamarabb könnyebb lesz, és megszűnnek ezek a nehéz terhek” – mondta a Story Magazinnak. A művésznő nagyon el van keseredve, hiszen ez még csak egy számla volt. Nagyon tart attól, mi lesz, amikor a többi is megérkezik. „Ez szinte egy teljes nyugdíj! Teljes sötétségben fogok élni, az lesz ennek a vége. Az állatokat ellátom, főzök, de az én szükségleteimet minimálisra csökkentem. Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás” – mondta el csüggedten a táncosnő.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.