Meghalt Böröndi Tamás színész, a Vidám Színház igazgatója. Böröndi 2013-tól töltötte be ezt a pozíciót.

A Szomszédokkal vált országosan ismertté

Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad. Meghalt Böröndi Tamás, a teátrum igazgatója, közölte a színház a hivatalos Facebook-oldalán. Hatvanöt éves volt. 

Meghalt Borondi Tamas Vidam Szinhaz Igazgato
Böröndi Tamás Színész, A Vidám Színház Igazgatója / Fotó: A Színház Hivatalos Facebook-Oldala

Böröndi a Szomszédok című teleregénynek is köszönhette népszerűségét. A sorozatban 1989–99 között tanárt alakított, és a leggyakrabban Ivancsics Ilona, Jutka oldalán tűnt fel a sorozatban.

2016-ban házasodott össze Götz Annával

Böröndi Tamás 1955-ben született Budapesten. A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1980-ban a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon játszott, 2002-től szabad foglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál.

Kapcsolódó cikk

A Rock Színház stúdiójában, illetve az Arany 10 musicalstúdióban zenés színészmesterséget tanított. Színházi fellépései mellett szerepelt több játék- és tévéfilmben, és alkalmanként szinkronizált is.

A Vidám Színpad 2013-tól új helyszínre, az óbudai EuroCenterbe költözött, ahol Böröndi lett a társulat igazgatója.

Straub Dezső művészeti vezetővel folytatta azt a hagyományt, amit korábban Bodrogi Gyula teremtett meg. A színház vezetése és a színészet mellett díszlettervezéssel is foglalkozott.

Böröndi 2016 nyarán vette feleségül Götz Anna színésznőt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet