Diogo Jota, a Liverpool labdarúgója szívszorító utolsó bejegyzését mindössze néhány órával július 3-án bekövetkezett tragikus halála előtt osztotta meg. A 28 éves labdarúgó Spanyolországban hunyt el egy autóbalesetben.
Jota és testvére, a szintén focista Andre Silva ma hajnalban vesztették életüket, miután az autójuk letért az útról és kigyulladt.
„Közúti baleset történt ma reggel fél egykor az A52-es autópálya 65-ös kilométerénél, Cernadilla településen, Zamora tartományban. Egy jármű letért az útról, minden jel arra utal, hogy előzés közben az egyik gumiabroncs szétrobbant. A baleset következtében az autó kigyulladt, és az abban utazó személyek életüket vesztették” – áll a Guardia Civil közleményében.
Más jármű nem volt érintett az incidensben.
Jota három év jegyesség után nemrég vette feleségül szerelmét, Rute Cardosót, és mindössze néhány órával a halála előtt a pár megosztott egy videót az esküvőről. Néhány nappal korábban is megosztottak néhány fotót a nagy napról „igen az örökkévalóságra” üzenettel.
Jota és Cardoso 2013 óta alkottak egy párt, június 22-én házasodtak össze, és három gyerekük volt – két fiú és egy lány, aki tavaly novemberben született.
Diogo Jota a portugál válogatottal nemrég megnyerte a Nemzetek Ligáját, és 49 alkalommal lépett pályára a nemzeti válogatottal. „Diogo Jota nem csak egy fantasztikus játékos volt, aki közel 50 válogatott meccset játszott a nemzeti csapatban, hanem egy rendkívüli ember is, akit minden csapattársa és ellenfele tisztelt” – áll a válogatott hivatalos közleményében. „A vidámsága ragályos volt, és iránymutató a közösségében.”

Kapcsolódó cikk

Xantus Barbara Autobaleset

Brutális autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara! Szalagkorlátnak csapódott a színésznő

Csak egy pillanat volt az egész, és lesodródott az autópályáról az újévi koncertjére tartó Xantus Barbara, akinek az autója megpördült, majd a szalagkorlátnak csapódott. Isteni szerencse, hogy a színésznő sérülés nélkül megúszta a balesetet, ám a kocsija ripityára tört. Barbara az első sokk után úgy érzi, szerencsésnek mondhatja magát, hisz sokkal rosszabbul is járhatott volna.

Elolvasom a cikket »
A Portugál Labdarúgó Szövetség részvétét fejezte ki a családnak, valamint a két labdarúgó klubjának, a Liverpool FC-nek és az FC Penafielnek.
„Két bajnokot veszítettünk el. Haláluk pótolhatatlan veszteséget jelent a portugál labdarúgás számára, és mindent megteszünk, hogy minden nap tisztelegjünk az örökségük előtt” – közölte a labdarúgó-szövetség.
Az FC Liverpool szintén kiadott egy közleményt, amiben azt írják, a klubbot lesújtotta a fiatal játékos tragikus halála: „A klubot tájékoztatták róla, hogy a 28 éves játékos egy spanyolországi közúti baleset következtében elhunyt, testvérével, Andreval együtt. A Liverpool FC egyelőre nem nyilatkozik, és kéri, hogy Diogo és Andre családjának, barátainak, csapattársainak és a klub munkatársainak magánéletét tartsák tiszteletben, miközben megpróbálják feldolgozni ezt a felfoghatatlan veszteséget” – áll a hivatalos közleményben.
Jota 2020-ban igazolt a Liverpoolhoz, ami az idén 20. alkalommal nyerte meg az angol bajnokságot, ezalatt 182 meccsen játszott, 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.