Életének 64. évében, szerdán meghalt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő, író, a Forrás folyóirat szerkesztője.

Életének 64. évében, hosszú betegség után szerdán meghalt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő, író, a Forrás folyóirat szerkesztője, írja az MTI a folyóirat közleményére hivatkozva. Dobozi Eszter Cegléden született 1956-ban.

A szegedi egyetem magyar-történelem szakán végzett, majd középiskolai tanárként Cegléden és Kecskeméten tanított. 1995 és 2019 között a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója volt. A Forrás folyóirat szerkesztője 1989-től.

meghalt dobozi eszter költő forrás folyóirat
Dobozi Eszter József Attila-díjas költő / Fotó: Forrás folyóirat hivatalos Facebook-oldala

Dobozi versei 1978-tól jelentek meg különböző folyóiratokban, a Tiszatájban, a Forrásban, az Alföldben, a Mozgó Világban, az Új Írásban, a Napjainkban, a Kortársban, a Hitelben és a Magyar Naplóban.

Első önálló verseskötete, az Egy 1986-ban, a Tíz körömmel című szociográfiája 1994-ben jelent meg. Két regény fűződik a nevéhez, a Túl a rákbarakkon. Angelika naplójából (2008) és a Sánta Kata (2011). Utolsó verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad-ot 2018-ban adták ki.

Dobozi 1992-ben Pilinszky János-díjat, 2004-ben Arany János-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott. A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként 2018-ban Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.