A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán.

“Törni az utat előre”

Elbúcsúztatták Fekete György Kossuth-díjas belsőépítészt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnökét. A búcsúztatáson Balog Zoltán, Áder János, az MMA jelenlegi elnöke, Vashegyi György és pályatársa, Mezei Gábor is búcsúzott Orbán Viktor mellett.

A kormányfő kiemelte: ha gyökeret eresztünk a kultúrában, belőle táplálkozunk, belőle merítjük az ihletet, engedjük kibontakozni, akkor “nemcsak megmaradunk, hanem visszaszerezzük, sőt gyarapítani fogjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak”.

Orbán kifejtette: a nekünk rendelt cél felé futni sokféle módon lehet; vannak akik először hátranéznek, hogy aztán higgadtan, a biztos tudás birtokában előrenézhessenek, és Fekete ilyen volt. Felidézte: neki fiatalon elege volt az évtizedes helyben járásból, “menni akartunk, törni az utat előre”.

Download 4
Orbán Viktor Miniszterelnök Beszédet Mond Fekete György Ravatalánál A Fiumei Úti Sírkertben 2020. Június 23-Án. Fekete György Belsőépítész, Iparművész, A Nemzet Művésze, A Magyar Művészeti Akadémia Volt Elnöke Április 15-Én Hunyt El Életének 88. Évében / Fotó: Koszticsák Szilárd / Mti

De amikor a nagy rohanásban elbizonytalanodott a horizont, hátranézett, hogy lássa, honnan jönnek, merre érdemes előremenni. Ekkor találkozott a tekintete Feketével. És ugyan nem lett belőle azonnal szövetség vagy barátság, de az idő nagy segítő lehet, ha vissza nem térő alkalomként látjuk a cselekvésre – fogalmazott. Közölte: ők ketten “egy nagy mű megvalósulása felé vezető úton találkoztak”.

Mivel lett kétharmad, belefoglalták az alaptörvénybe is

Tudták, a magyar kultúra megbízhatóan működő, nagy formátumú, a magyar művésztársadalomnak biztos szellemi hajlékot adó intézmények nélkül nem tudja kibontakoztatni kivételes erejét, ezért az MMA-nak köztestületnek kellett lennie – mondta. Hozzátette: mivel lett kétharmad, belefoglalták az alaptörvénybe is.

A miniszterelnök közölte: Fekete nemzedékének több tagja gyilkos indulatokkal szövetkezett a múltat végképp eltörölni, de ő azok közé tartozott, akik fáradhatatlanul gyűjtötték és őrizték a magyar nemzeti kultúra évezredes értékeit, mert ez teremti meg a túlélés képességét, és ez a magyarokhoz méltó pozíció, amikor “más nemzetek kultúrájával találkozva a világhoz illeszkedünk”.

Download 3
Orbán Viktor Miniszterelnök Beszédet Mond Fekete György Ravatalánál A Fiumei Úti Sírkertben 2020. Június 23-Án. Fekete György Belsőépítész, Iparművész, A Nemzet Művésze, A Magyar Művészeti Akadémia Volt Elnöke Április 15-Én Hunyt El Életének 88. Évében / Fotó: Koszticsák Szilárd / Mti

Megjegyezte: végül azoknak jutott az új intézmények alapításának feladata, akik életük idejének nagyobb részét a szocializmuson belül élték úgy, hogy azon kívül maradtak.

Orbán úgy vélte, “a magyarok kiérdemelték a Jóisten pártfogását”, ezért születnek mindig közéjük nagy szellemek, lángelmék, akik formálják az őket körülvevő tereket és így gazdagítják a világot.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]De a nagyok alkotásainak, energiájának is kellenek struktúrák, őket túlélő keretek, amelyekből szokás és életgyakorlat lesz[/perfectpullquote]

– közölte. Hozzáfűzte: ezért alapítottak korábban is iskolákat, múzeumokat, akadémiát, intézményeket, folyóiratokat, egyesületeket, amelyek arra hivatottak, hogy az alkotók és alkotások folyamatosságát és folytonosságát képviseljék.

Elmondta: ebben a közös építkezésben találkozott Feketével, lettek “egymás munka- és fegyvertársai”.

A nemzeti kultúra és a nemzetállam pozícióinak védelme

A közélet katonáinak a kormányzás az eszköze, amellyel a szellemi, lelki energiáknak lehetőséget teremtenek a megtestesülésre, és ez volt a szövetségük fundamentuma – mutatott rá.

Download 2
Orbán Viktor Miniszterelnök Virágot Helyez El Fekete György Ravatalánál A Fiumei Úti Sírkertben 2020. Június 23-Án. Fekete György Belsőépítész, Iparművész, A Nemzet Művésze, A Magyar Művészeti Akadémia Volt Elnöke Április 15-Én Hunyt El Életének 88. Évében / Fotó: Máthé Zoltán / Mti

A kormányfő emlékeztetett: Feketénél a nemzeti kultúra és a nemzetállam pozícióinak védelme összetartozott, nem tévesztette meg a művészek és a politikusok eszközeinek különbözősége, mert tudta, hogy lényegét tekintve rokonszakmákról van szó, legalábbis Magyarországon. Orbán hangsúlyozta: a kultúra harci terep, és “ma, amikor Nyugatra tekintünk, elborzadva látjuk ezt”.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]De itt Magyarországon, Fekete számára ez a harc mást jelentett, olyan küzdelmet, amellyel nem mások ellen, hanem önmagunkért harcolunk, és “mi magyarok a nemzeti elkötelezettség és az önelvű művészi törekvések szövetségét akarjuk”[/perfectpullquote]

– fogalmazott.

Meghalt Fekete Gyorgy Epitesz Temetese
Fekete György Átveszi A Magyar Érdemrend Keresztet Orbán Viktor Miniszterelnöktől, 2017. / Fotó: Illyés Tibor / Mti

Úgy vélte, “a mi dolgunk, hogy méltó helyre emeljük a gondolatot, az akaratot, a művet”, hogy méltó formában, rendben, intézményekben továbbvigyük, hogy a magyarok kulturális teljesítménye egyre csak épülhessen.

Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia volt elnöke április 15-én hunyt el, életének 88. évében.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.