Egy tanzániai férfit több esetben is halottnak nyilvánítottak, majd mindannyiszor újra életre kelt, ami egyrészt megrökönyödést, félelmet vált ki a környezetében, másrészt lenyűgözi a közösséget, ahol él.
A férfit, aki hatszor halt meg, Ismail Azizinak hívják, és egy közelmúltban készült dokumentumfilm szerint a halálból való ismételt visszatérései egyszerre tették egy megfoghatatlan rejtély szimbólumává és a társadalmi elutasítás tárgyává – írja a Greek Reporter.
Azizi először egy súlyos munkahelyi baleset miatt halt meg. Válságos állapotban szállították kórházba, és kiérkezésüket követően a mentők megállapították a halál beálltát. Holttestét egy hullaházba szállították, majd megszervezték a temetést.

Kapcsolódó cikk

A temetési szertartás kezdete előtt azonban a gyásznép legnagyobb megrökönyödésére váratlanul magához tért. A helyszínen tartózkodókat sokkolták a látottak, és félelmükben elmenekültek, mert azt hitték, hogy szellemmel van dolguk.
Nem sokkal később megbetegedett maláriában, az állapota egyre súlyosabbra fordult, míg végül ismét halottnak nyilvánították az orvosok. Később, ahogy belehelyezték a koporsóba, egyszer csak megmozdult, és életjeleket adott.
A harmadik feljegyzett haláleset úgy történt, hogy egy jármű, amelyben Azizi is ült, teherautóval ütközött. A férfi eszméletét vesztette és kómában került kórházba. Az orvosok ezúttal is halottnak hitték, de – már aligha meglepő módon – ezúttal is magához tért.
Majd egy évvel később, amikor egy farmon dolgozott, megmarta egy kígyó. Mire orvoshoz vitték, már késő volt, és ismét halottként regisztrálták. Holttestét három napig hullaházban tartották, hosszabb ideig, mint azt megelőzően bármikor. Amikor azonban a család és a barátok el szerették volna szállíttatni a maradványait a temetésre, ismét meglepetten tapasztalták, hogy valójában életben van.

Kapcsolódó cikk

Végül valamivel később beleesett egy WC-gödörbe, és miután kihúzták onnan, ismét úgy gondolták, hogy már nincs életben – de ismét visszatért az életbe, a helyszínen lévők pedig ezúttal is rémülten menekültek el a helyszínről.
E jelenségek hatására sokakban felmerült, hogy nem természetfeletti jelenséggel van-e dolguk? Annál is inkább, mert azon a környéken, ahol Azizi él, mélyen gyökereznek az emberekben
  • a halállal,
  • a szellemekkel
  • és a boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmek.
A halálból való minden egyes visszatéréssel egyre erősödött Azizi körül a gyanakvás.
Egy idő után már nem közönséges földi halandónak tekintették, hanem olyasvalakinek, aki természetfeletti erőkkel rendelkezik. Egyesek azt hitték, hogy isteni erők védik, míg mások a gonosz erők varázslójának gondolták.
Sokan nyílt fenyegetést láttak a jelenlétében, ezért felgyújtották a házát. Azizi égő otthonában rekedt, megfulladt, és megint csak halottnak nyilvánították. De az előző esetekhez hasonlóan ismét magához tért a hullaházban.
Ekkor már a saját családja is távolodni kezdett tőle, nem tudván, mit kezdjenek a halálból való többszöri visszatérésével.
Ma Azizi egyedül él egy, a falujától távoli, lepusztult házban. Minden napi feladatot egyedül végez, beleértve a főzést, a takarítást és a gazdálkodást. Csodás túlélései társadalmi száműzetéssel párosulnak – szomszédjai elkerülik, a munkaadók pedig nem hajlandók alkalmazni. Ugyanakkor soha nem bántott senkit, és köztudott róla, hogy békésen megfér másokkal.
Bár egyesek csodálatosnak vélik történetét, Azizi úgy érzi: élete a szenvedés folyamatos körforgása.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.