"Szeretni való, érdekes és jópofa életem volt. Engem is el fognak felejteni, de nem baj" – mondta Forgács Gábor.
Hosszan tartó betegségben meghalt Forgács Gábor színész, humorista, szinkronszínész 76 éves korában. A gyászhírt a humorista lánya, Győri-Forgács Beáta osztotta meg a közösségi oldalán.
„Hosszú, méltósággal, megingathatatlan hittel és humorral viselt betegség után ma reggel elhunyt apukám, Forgács Gábor. Temetéséről a későbbiekben adunk hírt” – írta.

Kapcsolódó cikk

Miután Forgács Gábornál 2020-ban diagnosztizálták a rákot, több műtéten is átesett. A színész a betegségét sosem titkolta és kellő derűvel kezelte. A Ridikül című műsorban nemrég beszélt arról, hogy pozitívan nézett szembe vele.
“Rákos vagyok mind a mai napig. Elég későn, 72 éves koromban jött ez a betegség. Nagy dolog, hogy az ember leél úgy 72 évet, hogy szinte semmi baja nincs. Aztán jött ez a betegség, és persze kellemetlen az első pillanatban, amikor közlik az emberrel a diagnózist, de ettől nem vagyok hajlandó búskomorságba esni. Abból indultam ki, hogy majd segítenek rajtam, és persze én is mindent megteszek a gyógyulásért. És valóban így lett, három orvoscsoport mindent elkövetett azért, hogy most itt ülhessek” – mondta a műsorban.
Forgács végrendelkezett a temetéséről is. Erről tavaly februárban beszélt a Húzós podcast Rónai Egonnal című műsorban. Ott mondta el, amíg él, próbál boldog lenni és élvezni a hátralévő időt. Tudja, végleg már sosem gyógyul meg, ezért megírta a végrendeletét is.
“Ez egy rettentő szeretni való és érdekes, jópofa élet volt, ám engem is ugyanúgy el fognak felejteni, mint bárki mást. De nem baj. Arról már végrendelkeztem, hogy én szórást kérek. Nekem ne mászkáljanak ki a temetőbe, hogy “így néz ki most Forgács Gábor sírja”. Ettől ódzkodom” – mondta, majd hozzátette, a szerettei megütköztek a döntésén. “Először kicsit hadakoztak ellene, de aztán tudomásul vették” – mondta.
Barátja, Straub Dezső utoljára halála előtt egy héttel beszélt vele.
“Nagy szerencsém volt, mert ugyanolyan volt, mint lenni szokott. Ugyanúgy beszélgettünk és hülyéskedtünk, mint mindig. Két nevetés között teljesen tárgyilagosan mondta, hogy bent van egy kórházban, éppen javítgatják” – mesélte Straub a Blikknek. “Nem gondoltam volna, hogy ekkora a baj. Szóba is hoztam, hogy a szilveszteri műsor miatt keresem. Akkor mondta Gábor, hogy “Dezső, egy hospice-házban vagyok már egy hete, tudod mit jelent ez!?” – tette hozzá Gábor.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.