Elhunyt Göncz Árpádné. A néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében halt meg, családja körében – tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.

68 évet éltek együtt

Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben, Göncz Árpáddal, aki öt évvel ezelőtt hunyt el, gimnazista éveik alatt ismerkedtek meg, és 1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt.

meghalt goncz arpad ozvegye felesege
Göncz Árpád volt köztársasági elnök és felesége, Zsuzsa asszony részt vesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tartott ünnepségen, ahol családja és barátai köszöntötték a kilencvenedik születésnapját ünneplő államfőt 2012-ben / Fotó: Cseke Csilla / MTI

Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe.

A Nap Fotója: Felavatták Göncz Árpád egész alakos szobrát

A kerület polgármestere avatóbeszédében arról beszélt, Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti a XIII. kerület, a szoborral pedig az egykori államfő emléke, történelmi személyisége előtt is tisztelegnek. Az egykori köztársasági elnök a legmagasabb méltóságban is a köz embere maradt, közvetlensége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása párosult a tekintéllyel.

Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.

A gyengékért dolgozott élete során

Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is.

Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki. Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.