Az ország nyelvművelője 91 éves volt.
Kilencvenegy éves korában meghalt Grétsy László magyar nyelvész, tanár, a hazai nyelvművelés egyik legfontosabb alakja.
Halálhírét az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciáján osztották meg, ahol ő lett volna a díszvendég – írja a Telex.

Kapcsolódó cikk

Grétsy halálhírét Blankó Miklós nyelvész jelentette be, nem sokkal később a közösségi oldalán is megosztotta egy közös fotóval illusztrálva. Ahogy Blankó írja: a mesterének és atyai jóbarátjának nevezett nyelvművelő békésen, álmában halt meg.

Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő

Grétsy László (1932--2024) Decemberben még együtt ebédeltünk, néhány napja telefonon beszéltünk. Ma, a magyar kultúra napi eseményünk előtt kaptam a hírt: elhunyt Grétsy László tanár úr, mesterem,...

Grétsy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát 1954-ben, 1960-ban a nyelvtudományok kandidátusa lett. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként kezdett dolgozni, itt később főmunkatárs, majd a magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetője lett, 1992-ben pedig az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották. 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető elnöke, nyugdíjba vonulása után tiszteletbeli elnöke lett.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet