Iris Murdoch erkölcsfilozófiája és a józanság új horizontja
A memoár záró szakasza az önpusztító gondolati körökből való kilábalás lehetőségét kutatja. O’Gieblyn Iris Murdoch brit filozófus írásaihoz fordult, hogy Weil radikális önmegsemmisítő misztikáját egy élhetőbb, evilági formába simítsa.
Murdoch nyomán a figyelem már nem a személyiség teljes eltörlését, hanem a világ szépségének és a másik ember valóságának önzetlen szemlélését jelenti. Ez a szemléletmód lehetővé tette, hogy a mindent felemésztő hiányérzet helyét a külvilágra való rácsodálkozás vegye át.
Egy olaszországi utazás során a rendszeres úszás és a közvetlen környezet tudatos észlelése hozta el számára a megnyugvás első tartós jeleit. Itt kezdte megkérdőjelezni azt a fiatalkora óta cipelt dogmát, miszerint a spirituális élet egyetlen célja az ego teljes felszámolása lenne.
A könyv lapjain így az elvont istenkép helyét fokozatosan a jó fogalma és a tiszta figyelem gyakorlása veszi át. Ez a megközelítés a mindennapi jelenlét apró aktusaiban igyekszik feloldani az akarat görcsös kényszerességét.
James Wood ugyanakkor megjegyzi, hogy a figyelem napi szintű gyakorlása maga is meglepően hasonlít az akarat tudatos munkájára. A kritikus összegzése szerint a kötet „bátor a feltárulkozásaiban, de még inkább a követelményeiben, spirituális szigorában és izzó intellektualizmusában”.
A recenzens szerint a napló éppen amiatt marad nyugtalanítóan nyitott és hiteles, mert nem ígér végleges, megfellebbezhetetlen feloldozást – írta meg a New Yorker.
