A transzcendencia mint kábítószer James Wood olvasatában
James Wood, a New Yorker kritikusa átfogó recenziójában rávilágított O’Gieblyn könyvének legnyersebb dilemmájára. Wood értelmezése szerint a kötet egy olyan belső meghasonlottságot dokumentál, ahol a spirituális szomjúság és a kémiai függőség elválaszthatatlanul összefonódik.
A kritikus szerint „talán a könyve valójában az Isten iránti függőségének emlékirata. Még gyötrőbb módon: egy olyan Isten iránti függőségé, aki nem létezik, és nem is létezhet.” Ez a paradoxon kíséri végig az elbeszélő szellemi vívódását az egész kötetben.
A szerző számára a fiatalkori ivás és a későbbi visszaesés egyaránt egyfajta misztikus feloldódást kínált, amelyet a templomi imádságban sosem tudott teljesen átélni. Ahogyan Wood megjegyzi, az alkohol biztosította azt az éntelen állapotot, amelyre a szerző a vallásban hiába vágyakozott.
A New York Times Book Review méltatásában szintén kiemelte, hogy a mű a szenvedés és belátás rétegein keresztül egy illékony, kegyelemből fakadó teljességre törekszik a puszta akarat helyett. Jia Tolentino kulturális kritikus pedig egyenesen az évtized egyik legfontosabb memoárjának nevezte a munkát.
A szakmai visszhangok egybehangzóan aláhúzták, hogy a kötet megtöri a hagyományos felépüléstörténetek didaktikus ívét. Nem egy lezárt sikertörténetet mutat be, hanem az intellektuális és érzelmi küzdelem folytonos jelenlétét.
A lezáratlan küzdelem feloldásához végül Iris Murdoch filozófiája és egy olaszországi utazás kínált merőben új megközelítést a lélek megnyugtatására.
