Kapcsolódó cikk
„Györgyi biztos most is röhög rajtam a túlvilágon, hogy egyáltalán minek. Múltkor részt vettem egy reinkarnációs hipnózison, a terapeuta a végén megkérdezte, szeretném-e látni a halálomat. Mondtam, hogy nem. Tudom, milyen lesz, láttam Györgyiét. Egyébkánt csodálatos búcsúztatója volt. Rá akartak beszélni, hogy legyen egy Pa-dö-dő-búcsúkoncert is, de Györgyi nélkül semmi értelme nem lenne” – tette hozzá. „Lezárult egy szép korszak, szerencsére mindent megcsináltunk, amit akartunk. Mindenkinek vannak veszteségei, túl kell élni. Teszem a dolgomat tovább” – fejtette ki Falusi Mariann.
Kapcsolódó cikk
Falusi Mariann szívszorító beszédet mondott Lang Györgyi búcsúztatóján



