Ha az ember meghallja a pszichiáter szót, rögtön leszedált, üres tekintetű betegek orvosaira gondol, esetleg őrültekére, elmebetegekére. A pszichológus esetében pedig általában egy irattömbbe firkáló, bólogató, de mélyen hallgató személy képe jelenik meg előttünk. Valljuk be, ez az általános reakció, amin nem segít, hogy a média is hasonlóképp prezentálja. Ugyanakkor a valóság ennél jóval árnyaltabb. Beszéljünk őszintén a mentális betegségek és kezelőik megítéléséről!

Szakmabeli különbségek

Hirdetés

Amíg tőlünk nyugatra szinte divat terapeutához járni, itthon rögtön megbélyegzik az embert, sokszor alaptalanul. Sokan dobálóznak sértő szavakkal, akik még csak különbséget sem tudnak tenni a két foglalkozás között. Többen keverik a kifejezéseket, de a tisztánlátás kedvéért: végzettségbeli különbségek mutatkoznak. A pszichiáter orvosi egyetemet végzett és a terápiája során gyógyszeres kezelést is alkalmazhat, magánpraxist is tarthat, vagy dolgozhat klinikákon, pszichiátriai osztályokon. A pszichológus esetében is fenáll magánszemélyek fogadása, de gyógyszert nem írhat fel, mindössze különböző terápiás módszerekkel kezelheti a hozzá fordulókat.

Munkájuk mindenképp figyelemreméltó, az emberi psziché elemzése és gyógyítása rendkívül fontos feladat, mégsem szánunk rá elég figyelmet. Sőt, a segítségért folyamodók megítélése igencsak negatív visszhangot vált ki.

Abban a világban, ahol a közösségi médiának hála a szépség, egészség és testünk ápolása és szinten tartása trendeket teremt, miért nem fordítunk elég időt a mentálhigiéné gondozására? Lássuk be, itthon az emberek többsége hamarabb megy el természetgyógyászhoz, jóshoz vagy asztrológushoz, mint pszichiáterhez/pszichológushoz! Ódzkodunk tőle, pedig munkájukkal szó szerint életeket menthetnek. Gyakori reakció még az „ugyan miért fizetnék egy beszélgetésért, amit a barátaimmal is meg tudok oldani?”! Csak éppen elfelejtjük, hogy a családtagok és barátok szubjektíven állnak a problémákhoz és elfogultak is velünk szemben. Ráadásul van olyan probléma, amihez egy baráti jó tanács sajnos már kevés.

Talán a legnépszerűbb szinonima a foglalkozásukra a „dilidoki” kifejezés, ami tökéletesen mutatja a közvéleményt a mentális panaszokkal küzdőkről. Akadnak még jelzők szépszerivel, amilyen a „bolond”, „szefós” vagy az „őrült”. Holott rengetegen fordulnak csupán életvezetési panaszokkal pszichológushoz, stressz, szorongás vagy párkapcsolati problémák miatt. Mi a helyzet a pszichiáterrel? Nos, a fent említett jelzők kiváltására talán a legerősebb trigger a mentális betegségek, melyet elsősorban orvosok kezelnek.

Miért fordulhat elő a PC virágkorában az a helyzet, hogy egy mentálisan beteg ember szégyelli az állapotát? Miért tesznek különbséget fizikai és pszichés betegségek között?

Betegséggel élni mindenféleképp nehéz, jelentkezzen az bárhol a testünkben. Megkeseríti életünket, fájdalmak, nehézségek által, melyek a teljes életvitelre kihatnak, életminőségeket ronthatnak igen alacsony színvonalra.

Ugyanolyan betegség, mint a rák

Személy szerint sosem szégyelltem vagy titkoltam a betegségem. Szuicid hajlammal kevert bipoláris zavarom van, ismertebb nevén mániás depresszió. Lassan egy éve járok pszichiátriai magánrendelésre, terápiára, melyet gyógyszeres kezelés is kiegészít. Azért mesélem ezt el, mert őszintén remélem, hogy talán másnak is segíthetek.

Van az az állapot, amit én csak földi pokolnak nevezek. Meggyőződésem, hogy rémes lehet, amikor valamelyik testrészed vagy szerved hagy cserben. De amikor a saját pszichéd fordul ellened és az alapvető életösztönöd írja felül, az tényleg szó szerint pokoli.

Nap mint nap megküzdeni a saját démonainkkal teljesen kimerítő hadjárat, ilyenkor pedig reális opciónak tűnhet az öngyilkosság, egy vészkijárat lehetőségének. Miután ezt megéltem, többé nem ítélek el senkit, amiért hasonló gondolatokkal küzd, vagy netalántán megkísérelte.

Ugyanakkor erre is van megoldás. És őszintén remélem, hogy a hazai megítélés ellenére, a hasonló gondokkal terhelt elmék is segítséget kérnek. Ugyanis nekem ez a segítség életmentő volt.

Baráti és párkapcsolataimat tette már tönkre a betegségem, csúszok miatta a tanulmányaimban és a munkámra is kihat. Ezért kellett belátnom, hogy ez a probléma már túlnőtt rajtam. Kínos-e az a tény, hogy az ember ott tart, hogy nem tudja feldolgozni a saját problémáit? Kellemetlen-e, hogy az agyam diszfunkcionál? Szerintem egyáltalán nem.

Amikor valakinek először mesélek az állapotomról, általában megkérdezi, miért van ez, vagy hogyan alakult ki. A válaszom szinte már berögzült: ez olyan, mint például a rák, öröklöd, vagy egyszerűen csak kialakul.

Természetesen más úton történik ez. A mentális betegségek többségét általában kisebb-nagyobb traumák okozzák, főleg azokat, amelyeket még gyermekkorban szenvedtünk el. Ezen traumák feldolgozása személyenként eltérő és súlyosságukat sem ítélhetjük meg olyan egyszerűen. Erre egy valódi példát tudok felhozni.

Sokszor említettem egyes kezeléseken, hogy úgy érzem, az én pitiáner problémáim talán nem is valódiak, nem túl legitimek, például azzal szemben, hogy valakit gyerekkorában szexuálisan molesztáltak, vertek és egyéb szörnyűségek érték. Válaszként egy rövid, de elgondolkodtató történetet kaptam az orvosom kezdeti praxisaiból. Két lányt is kezelt párhuzamosan, amíg egyikőjük traumája egy fordított testkép zavar volt, vagyis folyton túl vékonynak látta magát, míg a másik páciensé, hogy gyerekkora óta erőszakolta az apja. A terapeutám elhamarkodottan ítélt. Úgy volt vele, hogy amíg az előbbit gyorsan és könnyedén fel tudják majd dolgozni, addig az utóbbi valószínűleg nagyobb falat lesz. De pont fordítva történt. A szexuális bántalmazás traumáját gördülékenyen sikerült feloldani, míg az evészavarral küzdő lány esete kifejezetten nehéznek bizonyult.

Mindez azt mutatja, hogy szakmájukban nem lehet megítélni, melyik probléma bír nagyobb jelentőséggel és melyik kevésbé. Az ő feladatuk az, hogy segítsenek túljutni rajta, feldolgozni a problémát, hogy egy jobb életszínvonalon tudjunk funkcionálni.

Erre pedig nem csak az a megoldás, hogy felírnak egy gyógyszert, amely leszedál egész napra, aztán úgy lézengünk. Kezelések alatt folyamatosan relaxációs – amely segít a szorongás leküzdésében – és trauma feldolgozó gyakorlatokat végzünk, és tanulunk párhuzamosan a beszélgetésekkel. Mert ez a kulcsa a folyamatnak: a kommunikáció.

Részlet a Harcosok Klubja című filmből

Megoldások és a valóság

Sajnos a megoldóképletet nem tudom felírni arra, hogy a hazai morál más szemmel nézzen a témára. Talán ez nem is olyan fontos.

Ami igazán számít, hogy a pszichés panaszokkal küzdők különböző stigmák nélkül fordulhasssanak szakemberekhez. Ez valóban ilyen egyszerű?

Számos komponens vezet a sikeres terápiához, mely fő eleme a betegségtudat. Tudjátok, első lépés a beismerés, mégis rengetegen élnek tagadásban.

Részlet a Terápia című sorozatból, amelyben Mácsai Pál terapeuta rendel / Fotó: HBO, Sághy Tímea

De amennyiben mégis sikerül felismerni és beismerni a problémát, következhet a szakember felkeresése, ami még szintén nem egyértelmű megoldás. Megtalálni a számunkra és a mi problémánkra specializálódott szakembert, idő és pénzigényes folyamat lehet. Mégis megéri erre szánni különöző forrásainkat, hiszen egészséges lélekkel magas életszínvonalon, könnyebben lehet venni az élet akadályait.

Hirdetés