Nyomozás és felülvizsgálat a támogatási döntések kapcsán
A rektori jövedelmek közzétételével egy időben más ügyek is felszínre kerültek az egyetemi vezetéshez kapcsolódóan. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Merkely Béla fiának résztulajdonában álló KinaviX Kft. állami támogatásai kapcsán a 24.hu beszámolója szerint.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a rektor összeférhetetlensége a családi céget érintő döntések kapcsán már korábban felmerült. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyilvántartása alapján a digitális avatárok fejlesztésére szakosodott vállalkozás három egyedi miniszteri döntéssel 599 369 882 forint támogatást kapott. A fenntartó alapítvány kuratóriuma határozatban mondta ki a rektor összeférhetetlenségét a társaságot érintő döntéshozatali eljárásokban, miközben a Tudományos és Technológiai Minisztérium szakmailag indokolatlannak minősítette a megítélt forrásokat.
Merkely Béla egy korábbi interjúban személyes adatnak nevezte a fizetését érintő felvetéseket, mondván: „Ez egy személyes adat. Rektori illetmény, oktató-kutatói és orvosi tevékenység. Ki lehet kalkulálni nagyjából, hogy ez mennyi.” A feladatok halmozását azzal magyarázta, hogy egy egyetemi vezetőnek a műtőben, a betegágy mellett, az oktatásban és a kutatásban is aktívnak kell maradnia.
A minisztérium jogi munkacsoportja a megállapítások nyomán jelenleg a kifizetett támogatások visszaszerzését célzó jogi lépéseket elemzi. A Magyar Hang közérdekű adatigénylésére az egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány közölte a rektor közfeladatok ellátásához kapcsolódó jövedelmének részleteit – írta meg az Index.


