Tőzsdei visszaesés és a cégcsoport megrendülése

A holding tőzsdei lábai komoly veszteségeket könyveltek el a befektetői bizalom megingása miatt. A helyzetet elemző Szakonyi Péter rámutatott: „Ennek meghatározó része az Opus Global cégcsoport, amely a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég, és aminek éppen alacsony a kereskedési forgalma”, árfolyama pedig egyetlen év alatt 57 százalékkal esett vissza.

A szakértő arra is kitért, hogy a tőkepiac már a korábbi időszakban beárazta a bizonytalanságot: „A befektetők a tőzsdén azokat a papírokat keresik, amelyekből nagy vagy jelentős hasznot remélnek, ha nem is azonnal, de belátható időn belül. Tehát ez a tőzsde értékítélete. Az Opus eleve nem olyan jelentős papír, mint mondjuk a Magyar Telekom, a MOL vagy az OTP: az utóbbiakkal ellentétben nem a blue chip kategóriába tartozik.” Hasonló visszaesést produkált az MBH Bank tőzsdei szereplése is.

A mintegy 500 vállalatot összefogó konglomerátum más területei sem nyújtanak menedéket: az agráriumot aszálykárok sújtják, a szállodaipar állami támogatások híján maradt, az energetika pedig nem fedezi a kiesést. Szakonyi Péter szerint mindezek alapján Mészáros Lőrinc cégbirodalma megroggyant, így a jövő tavaszi vagyonrangsorban aligha őrzi meg az eddigi első helyét – ismertette a Szeretlek Magyarország.