A 2020-as Met Gála új időpontja egyelőre még kérdéses. A jeles divatipari esemény május első hétfőjén került volna megrendezésre, a szokásos zárt ajtók mögött, kirívóan exkluzív vendéglistával. Idén azonban a divatvilág krémje a hétköznapi emberek felé fordul segítségért.

A divatvilág piros betűs ünnepe

Az 1948 óta megrendezésre kerülő, a divatvilág legfontosabb felvonulásának tartott MET Gála vendéglistája általában 650-700 fős. Exkluzivitása mellett ez a divatszakma legfontosabb adománygyűjtő eseménye. A gála közzéppontjában maga az adományozott, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum Costume Insitute-jának új kiállítása áll, és a témának megfelelően kell a sztároknak felöltözniük minden évben.

met gala 2019 cardi b
Cardi B a 2019-es Met Gálán / Fotó: AFP

Az esemény vezetője 1995 óta az amerikai Vogue magazin főszerkesztője, a Trump ellen nemrégiben kifakadó Anna Wintour, aki tavaly Lady Gagával, Alessandro Michele-vel, Harry Styles-szal és Serena Williams-szel közösen vezették az estet. Ahogyan az lenni szokott minden évben, a tavalyi gálán sem csak a lebilincselő ruhaköltemények miatt táthattuk a szánkat. Jared Leto például szó szerint önmagát kísérte, és az esemény után pár hónappal elvesztette a saját fejét.

Az elmúlt évek legcsodássabb vörös szőnyeg-pillanatai

A járványügyi helyzet miatt idén természetesen ezt a nagyszabású estélyt is el kellett halasztani. A gála, és a Metropolitan Művészeti Múzeum megnyitásának 150. évfordulója előtt tisztelegve azonban a Vogue egésznapos lélegzetelállító videó összeállításokkal készül május 4-én.

anna wintour virgil abloh florence and the machine
Virgil Abloh, Anna Wintour és Florence Welch / Fotó: Getty Images

A Moment with the Met címmel élő közvetítésben követhetjük végig az idei, rendhagyó megnyitó bensőséges pillanatait Anna Wintour tolmácsolásában. Ezt követően a Florence and the Machine fellépését és Virgil Abloh DJ-szettjét élvezhetjük.

A szokásos, órákig tartó vörösszőnyegen történő bevonulás, és a divatfotósok eszeveszett kattintgatása közepette a sztárok keresztnevének kiáltozása helyett idén visszafogottabb programra számíthatunk.

Többek között Naomi Campbell, Cardi B és Stella McCartney közreműködésének köszönhetően, hat további Met Gála videómontázs kerül majd publikálásra.

Marad az adománygyűjtő jelleg

Május 4-én, hétfőn Liza Koshy komikus színésznő legemlékezetesebb vörösszőnyeg bevonulásaival indul az online program, amit Naomi Campbell Life in Looks című összeállítása követ majd. A sorozatban publikált videók első napját a Minden, amit a Met Gáláról tudnod kell című összegzés zárja. Május 5-én, kedden két szekcióban tudhatunk meg többet a jeles esemény hátteréről és a múzeumról a Met Oral History-videókban. Elsőként Cardi B és Jeremy Scott beszélgetnek, majd Liv Tyler és Stella McCartney navigál minket az intézmény fejlődéstörénetében.

A Vogue jelentős összeggel támogatja mind a Costume Institue-ot, mind az A Common Thread elnevezésű, a Covid-19 okozta károk szakmán belüli enyhítéséért létrehozott alapítványt.

Az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA) és a Vogue reményei szerint az esemény iránt érdeklődők közül többen szintén a zsebükbe nyúlnak majd, hogy támogassák a divatszakmát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.