Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy kis viaszszobron – közölték a londoni Victoria & Albert Múzeum szakértői pénteken.

Ötszáz éves viaszszobron találták meg Michelangelo ujjlenyomatát

Az ujjlenyomatot egy sötét vörös színű szobrocskán fedezték fel, amely egy nagyobb, befejezetlen márványszobor előtanulmányaként készült.

Az ötszáz éves viaszszobor, amely A rabszolga címet kapta, II. Gyula pápa római síremlékének figuráihoz készült tanulmány volt. A szobor egy fiatal, kezeit az arca előtt összefonó aktot ábrázol – olvasható a CNN hírportálján.

A múzeum szerint a tervezett szobor a pápa végső nyughelyére szánt több mint 40 életnagyságú figura között volt. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb márványváltozaton, de a művet végül nem fejezte be. A pápa síremlékének nagyszabású terveit később visszafogottabb formában valósították meg.

A viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába

Az ujjlenyomat felfedezésének történetét a BBC kedden adásba kerülő dokumentumfilmje mutatja be a Múzeum titkai című sorozatban, amely a Victoria & Albert Múzeumban dolgozó szakértők munkájáról számol be.

Izgalmas kilátás, hogy Michelangelo egyik ujjnyoma megmaradhatott a viaszban

– idézi a BBC sajtóközleménye a V&A egyik vezető kurátorát, Peta Motture-t, aki szerint a nyom a művész alkotófolyamatáról árulkodik. Tavaly egy szobron a művész eszközeinek nyomát találták meg.

Motture hozzátette: Michelangelo sok tanulmányként készített munkáját megsemmisítette, ezért a viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet