A volt first lady, Michelle Obama nem csak a demokratajelöltet, Joe Bident támogatta, hanem egy kis afroamerikai ékszerüzletnek is remek hírverést csapott.

„Szavazz!”

A november elején tartandó elnökválasztásnak komoly a tétje. Újabb Trump-ciklus várhat az amerikaiakra vagy négy év után ismét demokrata elnöke lesz az országnak Joe Biden személyében. Sokan szeretnék, ha visszatérne Barack és Michelle Obama szellemisége. Erre azért is megvan az esély, mert a nemrég kiválasztott alelnökjelölt, az indiai-jamaikai származású Kamala Harrist a „női Obamaként” emlegetik. A demokraták virtuális kongresszusának hétfői nyitónapján Michelle Obama is felszólalt. 18 perces, lelkesítő szónoklatának legfőbb üzenete a következő volt: VOTE, vagyis mindenki menjen el szavazni. Ezt nem csak erős szavaival tette nyilvánvalóvá, hanem a nyakában egy vékony kis láncon megcsillanó betűkön is olvasható volt a négy betűs üzenet.

Michelle Obama Szavazos Vote Nyaklanc
Vote! Csillog Michelle Obama Nyakában / Fotó: Democratic National Convention Handout/Epa

„Úgy szavazzunk Joe Bidenre és Kamala Harrisre, mintha az életünk múlna rajta” – mondta a volt first lady. Eközben az interneten mindenki a nyaklánca után kezdett kutakodni. A „Michelle szavazós nyaklánca” már a kongresszus első órájában az amerikai Google egyik legkeresettebb kifejezésévé vált, írja a The Guardian.

Cardi B kívánja, hogy Trump ne győzzön az amerikai elnökválasztás során

Egészen furcsa párost hozott össze az Elle magazin egy bő negyedórás beszélgetés erejéig: a lap összehozta a rapper Cardi B-t és a demokraták elnökjelöltjét, Joe Bident. Az énekesnő nem csinált titkot abból, hogy a jelenlegi elnökből, Donald Trumpból más művészekhez hasonlóan neki is elege van, és az amerikai elnökválasztás legfontosabb céljának a jelenlegi elnök leváltását jelölte meg.

Az ékszert a ByChari nevű kis Los Angeles-i ékszerbolt tulajdonosa, az afro-amerikai Chari Cuthbert készítette, aki a közösségi oldala szerint más szöveggel is árul nyakbavalókat.

https://www.instagram.com/p/CD47GmcASbI/

Obama választása a British Vogue legutóbbi címlapján is feltűnt jelenséget tükrözi. Azt közvetíti, hogy a divatipar nagy és jól ismert márkái helyett válasszuk a kisvállalkozást működtető színesbőrű kisebbségekhez tartozó tervezők termékeit. Mi is írtunk olyan fiatal fekete kreatív tehetségekről és egylőre kevéssé ismert fekete divattervezőkről, akiket érdemes követni. Michelle Obama szettje megválasztásakor ezt a trendet vitte tökélyre.

A levélszavazást Trump ellehetetlenítheti, a személyes szavazás kitartást igényel

Bruce Davidson az 1965-ös Selma March-on készített sorozatának fotóján az egyik szabadságjogi aktivista homlokára is az volt írva, hogy szavazz. Nemrég Barack Obama is megemlékezett erről az eseményről egy beszédében, és kitért arra is, miért veszélyesek a szavazásról lebeszélő üzenetek. Michelle Obama is kitért erre a témára hétfői beszédében. Mindenkit arra biztatott, hogy éljenek a levélszavazás lehetőségével, figyelmeztessék családtagjaikat és ismerőseiket is, hogy tegyenek így vagy járuljanak személyesen az urnákhoz.

Így lettem: Michelle Obama, aki megadta Amerikának, amit érdemelt – Recenzió

Erőfeszítés = eredmény. Vagy kell még valami más is, hogy akár a Fehér Házig jussunk? michelle obama, így lettem, michelle obama könyv, így lettem könyv, így lettem kritika, becoming, obama könyv, így lettem recenzió, becoming könyv, michelle obama így lettem, michelle obama könyv, barack obama

„Vegyük fel a legkényelmesebb cipőnket, kössük fel a maszkunkat, vegyünk magunkhoz elegendő hidegélelmet, akár még reggelit is, mert ha kell, akkor egész éjjel ott állunk a szavazóhelyiségek előtt” – vetítette előre honfitársainak Obama, mi vár majd rájuk novemberben, ha személyesen szavaznának.

You all know me by now. You know that I tell you exactly what I’m feeling, and that I’m no fan of politics. But you also know how much I love this country and how much I care about all our children. And right now, I’m deeply troubled by what our kids are witnessing-a nation that’s underperforming not just on matters of policy, but on matters of character. In our hearts, we know that so much of what’s happening is just not right. It’s not who we want to be. And if we want any chance to end the chaos, the division, and the nastiness; if we want to keep alive the possibility of progress on the issues we hold dear, we’ve got to elect @JoeBiden and @KamalaHarris like our lives depend on it. Joe Biden is a profoundly decent man, guided by his faith. He knows what it takes to rescue an economy, beat back a pandemic, and lead a country. Kamala Harris is a dedicated public servant who has committed her life to fighting for those who can use a hand up. Together, they will listen. They will tell the truth and trust science. And they will make smart plans and manage a good team. Because Joe Biden has served this nation without ever losing sight of who he is, but even more than that, he’s never lost sight of who we are-all of us. And he will channel that same grit and compassion to pick us up, help us heal, and guide us forward. To everyone who has given so much this summer to awaken our consciences and shout out for justice-I could not be more proud of you. Keep it up. Because progress isn’t an either/or proposition. If we want to move forward, we’ve got to march. We’ve got to kneel. We’ve got to protest. And we’ve got to vote-and make sure everyone we know does, too. So vote early, in-person if you can. Request your mail-in ballots right now-tonight-and send them back immediately, and follow up to make sure they were received. And when Election Day comes, get prepared to wait in line overnight if you have to. Because if we want to be able to look our children in the eye after this election, if we want to realize the progress that we seek, we’ve got to do everything we can to elect Joe Biden as the next President of the United States.

No Description

A közvéleménykutatási adatok szerint Joe Biden jelenleg néhány százalékponttal vezet Donald Trump előtt. De fennáll a veszélye, hogy Trump a jogszabályok és az USPS, az amerikai posta évek óta tartó kivéreztetése révén, valamint az amerikai média propagandásításával akár el is érheti, hogy számára kedvező eredményt hozzon az elnökválasztás.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.