Már a középkorban sem volt idegen feltételezés, hogy a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok hatással vannak az egész szervezetünkre, az egészségünkre. Paracelsus sem véletlenül állította, hogy a “halál a belekben lakozik”, ami elsőre furán hangozhat, de a cikk végére minden világossá válik.
Ha mélyebben megnézzük, már az ókorban is nyilvánvaló volt mindez: Hippokratész is kimondta, hogy “minden betegség a belekben kezdődik” – hogy ezt pozitív információként fogjuk fel, vagy megijedünk tőle, egyedül rajtunk áll.

Mutasd a bélflórád, megmondom mi a bajod!

A kissé meglepő kijelentés mögött valóban komoly igazságokat fedezhetünk fel, hiszen nagyon sok betegség, panasz hátterében a felborult egyensúly állhat, ami jó hír, ugyanis az egészségünk javítását a bélrendszerünkben kell megkezdenünk. Változtathatunk a táplálkozásunkon, az életmódunkon, ehhez persze ismernünk kell a beleinkben élő baktériumközösségeket, a Mikrobiom diagnosztika minderre módot kínál.

Elsőként tisztázzuk, hogy mit is jelent a kifejezés maga: mindannyiunkban megtalálható egy láthatatlan mikrovilág, mondhatni a vírusok, baktériumok, gombák életközössége, amelyek a szervezetünkben laknak. A bélrendszerünkben, az orrgaratunkban, a szájüregünkben és még sorolhatnánk. A mesékben sem véletlenül illusztrálják a jó baktériumokat. Általában a bélmikrobiomra fókuszálunk, mivel szoros összefüggés áll fenn közte és a testünk többi része között, még a központi idegrendszer is érintett.

A mikrobiom egyensúlyának felborulása

Rengeteg minden hatást gyakorolhat rá, bizonyos gyógyszerek, például az antibiotikumok, az elfogyasztott ételek, a stressz-szintünk, az életmódunk, a környezetünk, az alvásunk minősége.

Ami pedig a bélmikrobióta funkcióját illeti, részt vesz a kórokozók elleni harcban, azaz megakadályozza a megtelepedésüket, emellett a szervezetünk számára hasznos anyagcsere-termékeket állít elő, például gyulladáscsökkentő anyagokat, vitaminokat. Alapvető funkciók szabályozásában is közreműködik. Mondhatni az egész testünkre befolyással van, ezáltal a károsodása, a nem megfelelő egyensúly esetén számos probléma léphet fel.

Gondoljunk bele a jó és a rossz baktériumok arányába, ha ez kedvezőtlenül változik, máris meggyengül a “védőrendszer”, és teret enged a kórokozóknak, parazitáknak, gombáknak. Ezzel összhangban gyengül az immunrendszer, és egyéb működési zavarok léphetnek fel.

Nagyon sok kutatást végeztek ezzel kapcsolatban, és nem véletlenül tárták fel a mikrobiom és az élettani folyamatok közötti összefüggést. A bélbaktériumok összetétele, aránya még az agyi funkciókra is hatással lehet.

Állítsuk helyre az egyensúlyt!

Ahhoz, hogy valóban pozitív változást idézzünk elő, egyénre szabott kezelési tervre lesz szükségünk, ehhez pedig a mikrobiom vizsgálat elengedhetetlen lépés, így pontos képet kaphatunk a bélflóránk állapotáról, valamint a szükséges étrendbeli, életmódbeli változtatások kapcsán is személyre szabott ajánlást határoznak meg számunkra.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

ID-2242

Miért fájnak reggel jobban az ízületeink?

Az ízületi fájdalom már önmagában rendkívül kellemetlen, nem még reggel, amikor az éjszakai pihenés után felkelünk, és sokkal intenzívebben sajog a panaszos területen testünk.

httpsszegedallas.hu - 2024 szeptember - Cikk3

A kereskedelmi munka jellegzetességei

A kereskedelmi szektorban mindig van munka, hiszen gondoljunk csak bele, minden vállalatnak foglalkoznia kell valamilyen szinten ezzel a területtel. Sőt, tulajdonképpen ez a legfontosabb, enélkül nem tudja magát fenntartani.

https-szalaialkatreszek.hu - 2024 szeptember - Cikk4

Mire jó a bikakábel?

A bikakábel egyértelműen az egyik legfontosabb “túlélőeszköz” az autósok számára. Nem annyira praktikus és elegáns, mint a James Bond filmekben látható kütyük, de legalább olyan hatékony.

https-debrecenallas.hu - 2024 szeptember - Cikk8

A szakácsok élete nem csak játék és mese!

Talán mindannyian emlékszünk olyan filmjelenetekre, ahol a szakácsok elegáns ruhákban flangálnak, néha kevernek egyet-egyet a készülő ételeken, odavetnek néhány mondatot az egyik segédnek, míg a másikat letromfolják, és úgy tűnik, ennyiben ki is merül a szakácsok munkaköre.

cegkivonatmost.hu - 2024 szeptember - LinkMarketing - 2

Hiteles cégkivonat igénylése a nap 24 órájában

Napjainkban az üzleti életben rendkívül fontos, hogy a céges dokumentumokat gyorsan és egyszerűen be tudjuk szerezni. Igaz ez a hiteles cégkivonatok esetében is, ugyanis ekkor is fontos a lehető leggyorsabb és legmegbízhatóbb megoldás.

m18-hal-0-high-performance-led-area-light-3000-lm

Munkalámpák, fejlámpák, reflektorok a pontos munkához

Akkor döbbenünk rá, hogy mekkora szükségünk van a lámpákra a mindennapokban barkácsoláshoz, szereléshez, felújításhoz, amikor először akad el a munka amiatt, hogy a fényviszonyok nem megfelelőek, vagy az általános világítás nem elegendő.

logzi.com - 2024 augusztus - LinkMarketing - 2

Készletkezelés – a készletmozgások követése

A készletkezelés a vállalkozások egyik legkritikusabb, mégis gyakran háttérbe szorított eleme, akárcsak egy filmben, ahol a kulisszák mögött dolgozó stáb tagjai gondoskodnak arról, hogy minden jelenet zökkenőmentesen haladjon.