Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.
Amióta Molnár Anikó két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy elindítja az OnlyFans-oldalát – amelyen különféle erotikus tartalmakat láthatnak róla a felhasználók –, rendkívül nagy népszerűségnek örvend.
Mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály folyamatos érdeklődést mutat az irányába. Nemrég arról is beszámolt, hogy huszonéves fiúk hevernek a lábai előtt, illetve akadt olyan is, aki azt szerette volna, ha uralkodik a teljes élete felett. A modell az édesanyjával együtt lakik, viszont el tudja képzelni, hogy a jövőben máshova költözzön.

Kapcsolódó cikk

“Van egy külön birodalmam, amit nemrég újítottam fel. A pince lett a hálóm. A földszinti részt kinőttem, és mivel nem szerettem volna elköltözni, már csak anyukám miatt sem, így hozzányúltam a pincéhez. Kis koromban krumplit és almát tároltunk itt, volt több rekesszel. És emlékszem, milyen dohos szag terjengett, meg csupán göngyölt föld volt, most meg itt fekszik a hatalmas, gyönyörű franciaágyam… Ami igencsak ki van használva. De nem úgy!” – nevetett fel.
“Imádok ágyban lenni, esténként sorozatot nézni. Körbevesznek a kiskutyáim, ölembe veszek egy nagy tál tökmagot, és csak vagyok. Különben itt senkit sem zavarok, még ha olykor üvöltetem a tévét vagy a zenét, akkor sem” – mondta.
“Ez az előnye a külön álló háznak. Kevesen léphetik át az otthonom küszöbét, maximum a barátaim, és persze a társam, már ha lenne. Most nincs. Élt itt már férfi, és ezt jobban is szeretem annál, mint hogy én költözzek valakihez. Mondjuk, ha a jövendőbelim a Balaton partján élne, nem haboznék” – tette hozzá.
“De érdekes ám az, hogy korábban meg voltam győződve arról, hogy ebben a házban fogok megöregedni, ma már egyáltalán nem vagyok benne biztos. Az az igazság, hogy még nagyobb nyugalomra és csendre vágyom. El tudom magam képzelni egy erdő vagy tó melletti házban, ahol a természet a szomszédom. A legnagyobb álmom az, hogy van egy kis házam a tengerparton. Hát ehhez még vagy száz évig kellene dolgoznom…” – magyarázta a Story-nak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.