Családi érdekeltségek és székhelyek a háttérben
A támogatásban részesülő Jász Nemzeti Egyesület és a Jászapáti Gazdakör szorosan kapcsolódik a fideszes politikus személyéhez. Molnár Áron ismertetése szerint a Jász Nemzeti Egyesület hivatalos székhelye megegyezik azzal a jászapáti címmel, amelyhez Pócs János családi és gazdasági érdekeltségei is kötődnek.
A szervezet vezetője Mészárosné Vas Márta, míg a másik érintett tömörülést, a Jászapáti Gazdakört Kiss János irányítja, aki korábban Pócs polgármestersége idején a jászapáti képviselő-testület tagjaként dolgozott. A kormany.hu korábbi beszámolója szerint a Jászsági Aratónapot Jászapáti Város Önkormányzata és a Jászapáti Gazdakör hagyományosan közösen szervezte meg a Gazda-farmon, ahol a kézi búzaaratást mutatták be a látogatóknak.
A BGA kiírása szerint egy szervezet legfeljebb 11 millió forint támogatást kaphatott volna, a videóban elhangzottak alapján azonban a két szervezet párhuzamos pályázásával ezt a plafont megkerülhették. A kifizetések elszámolásakor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. olyan kivételes szabályozást alkalmazott, amely alapjaiban változtatta meg a nyertesek kötelezettségeit.


