Elege lett az egyházból, visszament pornózni a lelkésznő

Úgy érzi, Nadia Hilton, hogy a lelkész szakma során sok ítélkező embert látott, és emiatt döntött úgy, hogy visszalép a pornóiparba.

Évente több mint 90 milliót keresett, mielőtt lelkésznek állt

Nadia Hilton visszatért. Az egykori pornósztár, aki megtért Istenhez, majd lelkész lett belőle, ismét kamerák előtt vetkőzik – írja a Syracuse című amerikai hírportál.

Nem vagyok többé tagja egyetlen vallási csoportnak sem. Úgy döntöttem, visszalépek, miután láttam, mennyire ítélkezők a templomjáró emberek

– mondta el egy interjúban Crystal DiGregorio, aki korábban Nadia Hilton művésznéven tíz éven át pornózott.

Hilton, a karrierje során több mint száz pornófilmet forgatott, és évente mintegy 300 ezer dollárt (valamivel több mint 90 millió forintot) keresett.

Az OnlyFansre regisztrálna Nadia Hilton

A felnőttfilmes szakmát 2015-ben hagyta ott, miután összejött David Bassette prédikátorral. Miután összeházasodtak, a New York államban fekvő Fultonban telepedtek le, ahol mindketten lelkészként szolgáltak.
Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

DiGregorio és Bassette házassága azonban nem volt tartós. A nő azóta újra férjhez ment és anya lett. Most pedig úgy döntött, hogy visszatér a pornóiparhoz. Elővette régi, ismert művésznevét, és regisztrált az OnlyFans-re, ahol pénzért oszt meg magáról szexuális tartalmakat a követőivel.

Hilton azt mondja, nem fog már más színészekkel jeleneteket forgatni, és nem fogja elkötelezni magát pornóügynökségeknek, de tisztában van vele, hogy ez ugyanúgy pornó, mint az, amit korábban csinált.
Tudja, hogy rengeteg kritikát kap majd, amiért keresztényként ilyesmivel keres pénzt, de nem érdekli mások véleménye. Csak az fontos számára, hogy a férje támogatja, és hogy újra önmaga lehet.

I Went From Pastor To Adult Model | BRAND NEW ME

SUBSCRIBE to Truly: http://bit.ly/Oc61HjUNDER the alias Nadia Hilton, Crystal DiGregorio was a successful porn star with a luxury lifestyle when she gave it ...

Azt mondja, egy kicsit aggódik, hogy mi lesz, ha jelenleg négyhónapos lánya, Olivia felnőttként megtudja majd, hogy mivel foglalkozott az anyja, de azt mondja, mindent megtesz azért, hogy Oliviának ne kelljen olyan dolgokon keresztülmennie gyerekkorában, amilyeneken ő keresztül ment, és amik miatt végül pornózni kezdett.
Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk