Nagy Melanie nagy bejelentést tett, és kijelentette, nem jutott volna el idáig, ha még mindig együtt lennének G.w.M-mel.

Nagy Melanie arról nyilatkozott a sajtónak, hogy mennyire megváltozott az élete, mióta szakítottak G.w.M-mel, írja168.

Az elmúlt év után kezd összeállni a fejemben, hogy merre van az én utam. Azt hiszem, a válás nagyban hozzásegített ahhoz, hogy most itt lehessek, és megvalósítsam az álmaimat

– magyarázta, majd bejelentette, hogy egy műsor háziasszonyaként folytatja karrierjét. 

A Tükröm, tükröm egy átalakítós műsor lesz, melyben hétről-hétre segítünk a hölgyeknek abban, hogy megtaláljuk a stílusuknak és a koruknak megfelelő megjelenést.

„Nekem a legfontosabb az volt, hogy a munkám annyi szabadságot biztosítson, hogy a gyermekeimmel minél több minőségi időt tölthessek. Ezt pedig azzal tudtam megadni magamnak, hogy a saját lábamra álltam, nem függök senkitől. Ha a közigazgatásban dolgoznék, erre nem lenne lehetőségem, viszont a saját szépségszalonomban be tudom osztani az időmet, ahogy a forgatások alatt is” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.