A két Nagy Ő kegyeiért is versenybe szálló Péntek-Gyulai Virág Törökországba utazott, hogy a Miss Eurasia 2025-ös versenyén bizonyítson. A verseny véget ért és a barna szépség fejére is került fejdísz, ő lett a legszebb európai.
Nagy Ő Virág több posztban is beszámolt a verseny haladásáról közösségi oldalán, így megmutatta azt is, amikor bikiniben fotózták vagy amikor egy piros ruhás partin vett részt.
Virág most örömhírről számolt be, mégpedig arról, hogy a szépségversenyen ő nyerte el az Európa legszebbjének járó díjat.
Királynő lettem! Miss Europe of Eurasia 2025 – számolt be róla izgatottan megosztva a döntőn viselt ruháját is.
Nagy Ő Virág egy csodás rózsaszín, elegáns, mégis sokat mutató ruhát viselt, fején pedig a díjjal járó korona csillogott.
Virág ugyan Árpa Attila és Jákob Zoli kegyeiért is ringbe szállt, a végén mégsem ő lett a befutó. Legutóbb azonban kijelentette, hogy a milliárdos rosszul döntött, amikor Bettit választotta, ezért ad neki egy kis időt, hogy erre rájöjjön, majd visszatáncoljon hozzá. Mint mondta, továbbra is várja, hogy Zoli randira hívja őt a megfelelő pillanatban.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet