A Sziget nem csak zene. Sőt! Sorolni is nehéz, mi minden van a fesztiválköztársaság színpadain, ami a világ kulturális életének leglátványosabb szeleteit mutatja be. Ilyen például az utcaszínház, amit idén egy francia társulat, a Transe Express előadásában élvezhetünk és megnyitja porondját a Cirque du Sziget is.

A 2006-os és 2007-es nagy sikerű fellépésük után idén újra ellátogat a Szigetre a Transe Express francia utcaszínházi társulat. Legújabb produkciójuk, a Mù című előadás egy varázslatos utazásra invitál Jules Verne világába, ahol a víz alatti mélység legmélyebb bugyrain, tűzön és levegőn át követhetjük a társulat tagjait egészen a Holdig. A fellépők monumentális elemek, színészek, akrobaták, táncosok, énekesek, zenészek, színek és fények segítségével, mintegy alkimistaként mutatják be a négy alapelemet és kalauzolják a közönséget térben és időben egyaránt. Látványos és magával ragadó produkció egy fantáziavilágba, mely garantáltan elvarázsol.

A Transe Express szabadtéri előadásainak egyik előnye, hogy lényegesen közvetlenebb kapcsolat alakul ki a közönséggel, hiszen az egyes jelenetek a nézők előtt, körül és fölött játszódnak, még teljesebb élményt kínálva ezáltal. Nagyszabású produkciójukkal és emlékezetes előadásmódjukkal újabb kalandokat és önfeledt szórakozást kínálnak a nézők számára augusztus 11. és 15. között minden este.

A Cirque du Sziget helyszín egyedi produkciókkal és látványos előadásokkal készül. A Cirque du Sziget helyszín tavalyi hatalmas sikerével, 2016-ban a cirkuszi előadások nem egy, hanem két, egyenként közel 640 fő befogadására alkalmas sátorban, valamint a mellettük felállított szabadtéri színpadon kapnak helyet. Olyan nagyszerű, nemzetközileg is elismert újcirkuszi társulatok produkciói kerültek be a műsorba, mint a Soap (D), a Circa (AUS), a Marcel et ses drôles de femmes (F), a Les Dudes (CAN) vagy éppen a Quebeci Cirkusz Iskola közös estje a Baross Imre Artistaképző növendékeivel. A híres hazai cirkusztársulat, a Recirquel ugyancsak fellép a fesztiválon. A Cirque du Sziget előadásait augusztus 11-16-án, 15:30 és 01:15 között tekinthetik meg a fesztiválozók. A programok minden nap a szabadtéri színpadon kezdődnek, majd a két cirkuszi sátorban felváltva mutatják be a darabokat késő délután, valamint a Nagyszínpad koncertjeit követően, továbbá a helyszín programját minden nap egy félórás tűzzsonglőr show zárja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.