A NASA arra készül, hogy 2024-re nőt küld a Holdra az Artemis program keretében és ehhez egy speciális szkafandert is terveztek, írja a DesignTaxi.

A NASA egyik munkatársa, Jim Bridenstine elárulta, a cél az, hogy a Hold egy tesztterep legyen az asztronauták számára, akik később majd továbbindulhatnak a Marsa is.

Nasa Artemis Program
A Nők Is Készek Meghódítani A Holdat / Fotó: Joel Kowsky

Az új űrruha, az xEMU fehér, piros és kék színekben tündököl. Bridenstine elmondása szerint minden űrhajós ilyet visel majd az Artemis program során, amikor a Hold felszínére lépnek. A speciális viseletet Kristine Davis, űrruhamérnök mutatta be a NASA űrközpontjában.

Hollywood segítségével rekonstruálták a holdséta felvételeit

Ötven évvel ezelőtt Neil Armstrong és Buzz Aldrin lépett elsőként a Hold felszínére. 2006-ban jelentette be a NASA, hogy nem találja a történelmi holdsétáról készült eredeti felvételeket, ezért intenzív keresésbe kezdtek. Három évvel később, 2009-ben bejelentették: a keresés nem járt sikerrel. Szerencsére Armstrong történelmi jelentőségű „kis lépését” több százmillió nézőnek sugározták.

Az új szkafanderek tervezése során felhasználták az Apollo program során szerzett tapasztalatokat. A méretbeli adottságai jobbak, kényelmesebbek mind férfiak, mind hölgyek számára könnyebb légzést biztosítanak. Cipzár helyett pedig beépített csapágyak biztosítanak nagyobb mobilitást a viselőjének.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A mozgékonyság az egyik legfontosabb dolog; a felsőtest mobilitása fontos, amikor kőzeteket kell gyűjteni vagy tudományos eszközöket kell elhelyezni[/perfectpullquote]

– magyarázza Kate Rubins női asztronauta. Az új „kollekció” nemcsak a Hold üvegszilánkszerű porától védi meg az asztronautákat, hanem a hatalmas hőingadozástól is, amely a -156 és 121 Celsius-fok között mozog a Holdon.

NASA Introduces New Spacesuits for the Moon and Mars

At NASA Headquarters on Oct. 15, 2019, Administrator Jim Bridenstine introduced the Exploration Extravehicular Mobility Unit (xEMU) and Orion Crew Survival Syst…

A második prototípust a narancssárga színű Orion Crew Survival System nevű űrruhát a kilövéshez és a földre való visszatéréshez tervezték. Az űrruhákat legelőször a Nemzetközi Űrállomáson tesztelik majd, mielőtt az Artemis program során élesben is bevetnék azokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.