Nagyon kellemetlen lehetett.
Bochkor Gábor #Bochkor című műsora vasárnap este visszatér a képernyőre, méghozzá figyelemre méltó vendéglistával a szezonnyitóra. De nem akármilyen volt a kezdés sem.
A meghívottak között volt Risztov Éva, Oroszlán Szonja és Csonka András, valamint Németh Kristóf is, aki az utóbbi időben talán még népszerűbb, mint eddig, hiszen a Sztárboxban is láthatták a nézők.

Talán épp ezért lepte meg Kristófot, hogy az ATV stúdiójában, ahol általában lelkes vastaps és ujjongás fogadja, ezúttal szinte síri csend honolt.

A stúdióban néhány perccel korábban érkező, s az őt köszöntő üdvrivalgásban fürdőző Csonka András ugyanis a közönséget megkérve úgy döntött, megtréfálja kollégáját. Arra kérte a nézőket, még csak véletlenül se tapsoljanak, ha megérkezik a színészé-rendező.

Miután a felvételvezető felkonferálta a Szomszédok egykori sztárját, a színész lendületesen, nagyokat köszönve igyekezett a díszletbe, a közönség reakciója azonban láthatóan megzavarta.
Néhány tenyér csattant csak, de azok is hamar elhallgattak.
Csonka András ekkor már állva várta őt, s amikor összenéztek, Németh Kristófnak rögtön leesett, mi történhetett. A hatalmas üdvrivalgásban nevetve ölelték meg egymást, majd a színész csak annyit mondott Picire mutatva: “Rohadjon meg!”.
A műsorban aztán Kristóf visszavágott, hiszen elmesélte többek között egyik nyári nagy élményét, amikor a családi nyaraláson egy Csonka Pici koncertre csöppent. Szem nem maradt szárazon.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.