Titokban bejegyzett operációs rendszer vezérli a rendszert
A The Verge értesülései szerint az új kijelzős eszköz egy teljesen különálló szoftveres alapon fog futni, amely a HomeOS nevet viseli. A vállalat a védjegy bejegyzését nem a saját nevében, hanem a Home Operations Suite LLC nevű fedőcégen keresztül hajtotta végre, amire a múltban is többször láthattunk példát a szigorúan titkos projektek előkészítésekor.
A rendszer kezelőfelülete a bennfentesek szerint a meglévő rendszerek, vagyis az iOS, a tvOS és a watchOS jól bevált elemeit ötvözi. A képernyőn kiemelt helyet kapnak az olyan alapvető funkciók, mint az Apple Music, a Jegyzetek vagy a FaceTime, miközben a teljes felületet a közvetlen érintéses vezérlésre optimalizálták.
A szoftver gerincét az új képességekkel felvértezett Siri és a mögötte álló mesterséges intelligencia alkotja. A rendszer képes lesz arra, hogy kontextusában értelmezze a felhasználók lakáson belüli kéréseit, és anélkül hajtson végre összetett parancsokat, hogy manuálisan meg kellene nyitni a különböző vezérlőpaneleket. Az új operációs rendszer zavartalan működéséhez a lakásban már meglévő eszközök sem maradhattak érintetlenül. A HomePod mini és az Apple TV 4K esetében egy kulcsfontosságú belső alkatrész cseréje vált elkerülhetetlenné.


