Az amerikai Wisconsinban egy tinédzsert azzal vádolnak, hogy megölte a szüleit egy Donald Trump elnök elleni merénylet előkészítésének részeként – írja a CNN.
A nyomozók szerint a 17 éves Nikita Casap az elnök meggyilkolására és az amerikai kormány megdöntésére készült a telefonján talált üzenetek és egyéb dokumentumok alapján. A szülei megölésére állítólag azért volt szükség, hogy megszerezze a tervének megvalósításához szükséges „pénzügyi eszközöket és önállóságot.”
A nyomozók a gyilkosság mellett ugyanakkor szövetségi szinten három másik vádpontban is nyomozást indítottak Casap ellen: elnök elleni merényletkísérlet, összeesküvés és tömegpusztító fegyverek használata miatt. A bírósági dokumentumok szerint a tinédzser eddig nem adott hivatalos nyilatkozatot a vádakra. A rendőrség úgy tudja, hogy a gyanúsított édesanyját, Tatiana Casapot és mostohaapját, Donald Mayert február 11-én lőtték le. Mindkettőjüket több mint két héttel később, február 28-án találták meg, amikor a rendőrök rutinellenőrzést tartottak a család otthonában.
Kapcsolódó cikk
Trump azt mondja, hogy „nagyon dühös” és „megsértődött” Putyinra – Ez dühítette fel az amerikai elnököt
Donald Trump amerikai elnök nagyon dühös Vlagyimir Putyinra, miután a Kreml vezetője bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hitelességét.
A 17 éves fiú nem tartózkodott otthon, és a hatóságok bejelentették Mayer terepjárójának ellopását. A rendőrök még aznap este megtalálták az ellopott járművet és Casapot. A járműben a hatóságok 14 ezer dollárnyi 100 dolláros bankjegyet, több mint 14 ezer dollár értékű ékszert és egy Magnum revolvert találtak, amit Mayer vásárolt. A nyomozók ezenkívül a fiú telefonján olyan dokumentumokat is találtak, amelyek a „The Order of Nine Angles” nevű szélsőséges terrorista csoporthoz köthetőek.
Olyan fényképeket és üzeneteket is találtak, amelyek „az elnök meggyilkolásáról, bombagyártásról és terrortámadásokról” szóló részleteteket tartalmaztak. Az egyik háromoldalas dokumentum például, amit az FBI a fiú telefonján talált, Trump meggyilkolására szólított fel, hogy politikai forradalmat robbanthasson ki az Egyesült Államokban és „megmentse a fehér fajt.”
„Miért pont Trump? Azt hiszem, ez elég nyilvánvaló. Az elnök és talán az alelnök eltávolítása garantálja a káoszt” – olvasható a dokumentum egy nyilvánosságra hozott részletében. A dokumentumban Adolf Hitler képei is szerepeltek, a következő szöveggel: „DICSŐSÉG HITLERNEK, DICSŐSÉG A FEHÉR FAJNAK, DICSŐSÉG A GYŐZELEMNEK!”
Kapcsolódó cikk
Elképesztő összeesküvés-elmélet: Donald Trump időutazó lenne?
Egy 1800-as évekbeli könyv egyesek szerint bizonyítja.
Az FBI képeket és üzeneteket is talált a telefonján arról, hogy drónt használna támadófegyverként. A nyomozók szerint Casap állítólag – legalábbis részben – fizetett a drónért és a támadás végrehajtásához szükséges robbanóanyagokért. Emellett mostohaapja bankkártyáiról készült fotókat, valamint egy bankszámla felhasználónevét és jelszavát is megtalálták.
A tinédzser egyik osztálytársa szerint Casap még márciusban azt mondta neki, hogy meg akarja ölni a szüleit, de nem jutott fegyverhez. Később állítólag ugyanennek az osztálytársnak elmondta, azt tervezi, hogy összebarátkozik valakivel, akinek fegyvere van, hogy ellophassa azt. A dokumentumok szerint ugyanakkor azt mondta az osztálytársának, hogy kapcsolatban állt valakivel Oroszországban, akivel közösen tervezik az amerikai kormány megdöntését és Trump meggyilkolását.
További üzenetek arra utaltak, hogy Casap el akarta hagyni az Egyesült Államokat, és Ukrajnába akart utazni. Az egyik üzenetben azt kérdezte: „Szóval, amíg Ukrajnában leszek, normális életet élhetek majd? Még akkor is, ha kiderül, hogy én tettem?” Casapnak május 7-én kell megjelennie a bíróságon.
Kapcsolódó cikk
Donald Trump úgy gondolja, szerepe volt Orbán Viktor győzelmében
Szerinte ő a “támogatás királya”.