A nők talán hatványozottan viselik a koronavírus-járvány következtében tapasztalható gazdasági visszaesés súlyát. Emellett – akárcsak természetesen az apák egy része – a házimunka és a gyermekgondozás nehézségeit is vállalják. Elképzelhető, hogy az idei év az esélyegyenlőség és női jogok eddigi legnagyobb visszalépéseként vonul majd be a történelemkönyvekbe. 

Egy játszma, rengeteg vesztes

A koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károkat számtalan perspektívából meg lehet vizsgálni. A Covid-19 abszolút vesztesei közé tartoznak a filmiparban dolgozók, de annak egyéb ágazati, például a pornó alkotásokat biztosító vállalatok is nagymértékben érintettek. Ugyan a karanténban való raboskodás fellendítette a könyvpiacot, van, aki ezt a helyzetet tisztességtelen módon használja ki és igyekszik a saját javára fordítani.

Boris Johnson apja újra kiadatná egy világjárványról szóló regényét

Egy misztikus, fatális vírus, egy virológus hős, kétségbeesett hajsza a vakcináért és egy sötét politikai suskus. Kell ennél több egy sikeres regényhez egy világjárvány idején? Talán egy zöld majom, de más semmi. Boris Johnson édesapja, Stanley Johnson 40 évvel ezelőtt vegyítette a fentebb sorolt elemeket a The Marburg Virus című regényében, és a jelenlegi helyzetet figyelembe véve a kötet új kiadásán gondolkodik.

A szociális izoláció, a másoktól való távolságtartás vagy épp a megszakíthatatlan együttlét számos kapcsolatra nyomja rá a bélyeget. Azonban ott vannak az édesanyák is, akiknek nemcsak a gazdasági élet visszaesésének akadályaival és munkájuk elvesztésével kell számolniuk, hanem a megnövekedett mennyiségű házimunkával és az otthon tanuló gyermekek nevelésével, oktatásával is. 

Noi Jogok Koronavirus
Otthoni Munkát Végző Nő / Illusztráció: Josie Portillo

Ugyan a férfiaknak sem kis árat kell fizetni karrierjük fennmaradásáért, a válság leginkább a nőket terheli, írja a The Guardian. A fiatalabb hölgyeket elsőként bocsátották el munkahelyükről. A karrierjüket kezdőknek még nagyobb aggodalmat jelenthet, hogy a válság folytán tapasztalat nélkül rendkívül nehéz új megélhetési forrást találni.

Az olyan ágazatok üzletei, amik elsősorban női munkaerőt alkalmaznak, a járvány megjelenésével szinte párhuzamosan zárták be kapuikat.

Az International Featured Standards (IFS) kutatásai szerint a hölgyek általánosságban is nagyobb részt vállalnak az otthoni házimunkából és a gyermeknevelésből, mint a férfiak. Ez a koronavírus idején még jellemzőbb. Az “erősebb” nem tagjai azonban kétszer annyi idejű megszakítás nélküli munkát végeznek, mint hölgy társaik. A Carers UK jótékonysági szervezet szerint megközelítőleg 4,5 millió olyan ember maradt fizetés nélkül, akik a pandémia alatt betegek, fogyatékossággal élők vagy rokonok gondozása miatt voltak kénytelenek hátat fordítani karrierjüknek. Legtöbbjük nő. 

Kevés az esély az esélyegyenlőségre

Azonban a nőknek nemcsak karrierjük felhagyásával és az otthoni teendők egész sorával kell szembenézniük, hanem olykor a bántalmazással is. Egy menedékjogot biztosító szervezet szerint a koronavírus folytán elrendelt karantén ideje alatt 950%-kal nőtt meg a segítségkérő hölgyek száma.

Amal Clooney a női jogokat ünnepli új projektjével, a Nők Pavilonjával

Manapság igen nagy fókuszba került a nemek köti különbség megteremtésének igénye. Nőnapon több híresség és közéleti szereplő is felhívta a közösségi média fogyasztók figyelmét, milyen égető szükség lenne a férfiak és nők közti ellentétek felszámolására. Az Expon megjelenő új szervezet, a Nők Pavilonja is erre a témára helyezi majd a hangsúlyt.

A megnövekedett családon belüli erőszak és a főleg fiatalabbak stressz-szintjének megugrása okozhatja, hogy 16%-kal szökött fel a mentális betegségekkel küzdő nők aránya. Növekszik azonban a szülési utáni depresszióban szenvedők száma is. A koronavírus miatt az anyukák nem számíthatnak játszócsoportokra, a nagyszülők segítségére vagy olyan klinikai kezelésekre, amik a mentális problémákon átsegíthetnék őket. 

Vajon tényleg a ketamin lesz-e a megoldás a depresszió kezelésére?

A Food and Drug Administration ( FDA) 2016-ban, a depresszió kezelése érdekében végzett ketamin-kísérlete számos izgalmat tartogatott a kutatók számára. Az 1962-ben történt felfedezése óta a ketamint érzéstelenítőként, fájdalomcsillapítóként és nyugtatóként alkalmazzák, de kiválóan bevethető a háborús övezetekben végzett sürgősségi műtétek során is.

A koronavírus jelentős hátralépést jelenthet az utóbbi években az esélyegyenlőség és a női jogok terén kivívott sikereket illetően. Hatással lehet továbbá a nők 11%-kal nőtt foglalkoztatottságára nézve is. Ha a pandémiát követően a hölygek megfelelő arányban térnek is vissza a munkaerőpiacra, az iskolák és óvodák sorsa továbbra is bizonytalan. A gyereknevelésről pedig nem lehet csak úgy lemondani, egy karrierről viszont, még ha fáj is, inkább. Mindez azt feltételezi, hogy a gazdaság visszaállásával a hölgyek jelentős hátránnyal szállnak versenybe férfi társaikkal szemben. Ugyan a házi munkák megosztása, és a közös gyermeknevelés normalizálhatja a helyzetet, az IFS attól tart, a nemek közti egyenlőtlenség megszűnéséhez mindez igen kevés lesz. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.