Bizonyos ételek nyersen való fogyasztása számos előnnyel járhat, azonban ezen ételek esetében jobb elkerülni a nyersen való fogyasztást.

Csirkehús

A feldolgozóüzem és a szupermarket között a nyers csirkehús rengeteg szennyeződést tud magára szedni, amik képesek akár azonnal kórházba juttatni. Még egy falatkát sem érdemes lecsípned a nyers húsból, inkább főzd vagy süsd meg legalább 165 fokon! Lemosnod főzés előtt a húst azonban szükségtelen, sőt, nem is ajánlott.A rajta lévő baktériumok a magas hőmérsékleten enélkül is elpusztulnak, a kifröccsenő vízzel azonban könnyen szétszórhatod őket a konyhádban.

Tojás

A testépítők és az énekesek előszeretettel fogyasztják a tojást nyersen, de ettől ez még nem okos dolog. A nyers tojás a rengeteg fehérje mellett ugyanis sok veszélyt is rejteget, pl. a szalmonella baktériumot. Ez a kórokozó minden 30.000. tojásban megtalálható, ellene magas hőmérséklettel, azaz főzéssel vagy sütéssel tudunk védekezni.

Sertéshús

A sertéshúst nem elég közepesen átsütve elkészíteni. Magasabb hőmérsékletre van szüksége, mivel található benne néhány kórokozó és élősködő is, pl. a galandféreg és az orsóféreg. Ha nem kellően magas hőfokon kezelve fogyasztjuk a sertéshúst, ezek az élősködők bejutnak a bélrendszerünkbe és ott tovább fejlődnek. Ez a veszély elsősorban a nem ellenőrzött helyről származó sertéshúsnál áll fenn, de még a minőségi termékeket sem szabad nyersen fogyasztani.

Vesebab

Ha kedved támad elrágcsálni néhány szem vesebabot nyersen, hamarosan kellemetlen tüneteket fogsz tapasztalni. Hányinger, hányás, gyomorbaj jelentkezik néhány órán belül. A tettes egy természetes toxin, a lektin, melyet vízzel lehet kioldani a babból. Felhasználás előtt áztassuk legalább 5 órán át és semmiféle problémánk nem lesz.

Lucerna csíra

Mi lehetne ártalmatlanabb, mint egy árva lucerna csíra – gondolhatnánk. Ezzel ellentétben azonban a főzés nélküli csíra melegágya a kórokozóknak, pl. az E.coli baktériumnak, a szalmonellának és a lisztériának. Vásárold meg olyan frissen, ahogyan csak tudod, és mindenképpen hőkezeld fogyasztás előtt.

Keresztesvirágúak

A karfiol, a káposzta, a kelbimbó és más keresztesvirágúak sokak számára nyersen is fogyaszthatók. Azonban nem mindenki van így ezzel. A bennük található cukrok nehezen emészthetők és ez egyes embereknél puffadást okoz. Könnyebben emészthetővé, a szervezet számára könnyebben feldolgozhatóvá tehetjük őket a főzéssel. Pajzsmirigy betegségben szenvedőknek szintén nem ajánlott nyersen fogyasztani a keresztesvirágúak családjába tartozó zöldségféléket.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt-karsai-daniel-halalanak-oka

Szívszorító: Meghalt Karsai Dániel

Egy ország rendült meg. Negyvenhét éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász. Halálának hírét szombaton este testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dániel majdnem