Sokak mindennapi szokása az, hogy kedvenceikhez rendszeresen beszélnek, kérdeznek és talán családi gondjaikat is elmesélik. Úgy tűnik, hogy ennek komoly tudományos háttere is van.
Ha azon kapod, hogy a bosszantó kollégádról beszélsz a kutyádnak, vagy megvitatod a macskáddal, hogy mi legyen a vacsora, megkönnyebbülhetsz!
Ez nem annak a jele, hogy megőrültél, a Science álláspontja szerint fontos tulajdonságokról árulkodik, ha beszélgetsz a háziállatoddal. Egy érdekes tanulmány még érdekesebb tényeket tárt fel erről.
Az állatok a barátaink. Mindig a közelünkben vannak, támogatást és segítséget kapunk tőlük, amikor szükségünk van rá. Nem csoda, ha néha úgy érezzük, meg kell osztanunk velük az érzéseinket és a gondolatainkat. Ezekre a velük folytatott beszélgetéseinkre tudományos magyarázat is van.
Ha mélyebben beleássuk magunkat, rá fogunk jönni, hogy ez a dolog gyermekkorban kezdődik. A gyerekek a semmiből is képesek maguknak barátot kreálni. Mindenki emlékszik még arra, mikor esténként az összes plüssjátékát betette maga mellé az ágyba, nehogy egyik is megsértődjön. A szülők pedig örültek annak, hogy gyermekükön látják a hűségnek, a barátságnak és a kommunikációnak ezt a formáját.
Most már biztos lehetsz benne, hogy nincs miért aggódnod! A szokásod, hogy hazaérve elmeséled a kutyádnak, milyen volt a napod, teljesen természetes és normális dolog. Csak azt mutatja, hogy az agyad megfelelően működik. Legközelebb, ha sétáltok az utcán, és közben beszélsz a kutyáddal, ügyet se vess a járókelők furcsa pillantásaira! Csak irigykednek az intelligenciádra!
Nem csak mi emberek beszélgetünk állatainkhoz, hanem az állatok is egymás között. Korábbi cikkünk arra hívja fel a figyelmet, hogy akár távolságtartást is gyakorolhatnak.
Az alábbi cikkünk a Bright Side angol fordítása által készült.
A kutyák nem állatok, hanem olyanok, mint a kisgyerekek – 85 éves Csányi Vilmos etológus
Csányi úttörő volt a szakmájában, szembement vele.