Ma már az okos a legtalálóbb jelző a legtöbb olyan készülékre, amelyek kiváló funkcióiknak köszönhetően olyan extra kényelmet kínálnak számunkra, amelyre hagyományos társaik nem képesek. Na de gondoltad volna, hogy az otthon is lehet okos?

Az okosotthonok titka az okosfunkciókban rejlik

Ehhez pedig nincs is másra szükségünk, mint a Nective Smarthome szolgáltatásaira, és a jövő otthona valóban elérhetővé válik. Ennek egyik módja a hűtési és fűtési rendszerek okos, automatizált működtetése.

Milyen fűtési megoldásokhoz alkalmazható?

A fűtés igen sokféleképpen valósulhat meg, jelenleg az egyik legmodernebb opció a hőszivattyús megoldás. Ennek egyértelmű előnye, hogy mind a kiadások, mind az energia felhasználása szempontjából nagyon jó eredményeket produkál. Működtetése elektromos árammal, illetve napelemes rendszer közreműködésével valósulhat meg. Alkalmazhatjuk ezeket felületek fűtésére, de radiátorral is tökéletes eredményeket érhetünk el velük, sőt, a meleg vizet is képesek előállítani számunkra.

Mivel ezek a felsorolt lehetőségek, illetve szabályozásuk messze túlmutat egy hagyományos termosztát képességein, felmerül a kérdés, hogyan lehet jól megoldani a vezérlést?

A Nective Smarthome System megoldást kínál!

A Nective Smarthome System pontosan ilyen helyzetekre kínál remek alternatívát. Természetesen egyszerűbb rendszerek esetében is hatékony, de tökéletes megoldás, ha bonyolultabb szisztéma vezérlését kell kivitelezni.

Programozó szakember bevonása nélkül sem okoz gondot az, hogy az egyes helyiségek hőmérsékletét külön szabályozzuk, vagy hogy hatékonyan irányítsuk a gépészeti vezérlési feladatokat is. A Smarthome System a teljes hőszivattyús rendszer vezérlésére megoldást nyújt.

Bonyolultabb hőszivattyús rendszerekhez is tökéletes

Amikor egy épülethez két hőszivattyú van telepítve, amelyek a hűtést, és fűtést, valamint a meleg vizet is biztosítják, jellemzően egy gázkazán a tartalék összetevője a rendszernek. Ez már egy összetettebb gépészeti vezérlést tesz szükségessé.

A Nective Smarthome System számára ez nem jelent problémát, sőt! A hőszivattyúk, s a hozzájuk kapcsolódó komplett fűtési rendszer gépészeti vezérlése mellett természetesen az épület számos területe, illetve annak irányítása automatikussá tehető.

Az okosotthon olyan innovációk egyidejű alkalmazásán alapszik, amelyekkel az ingatlan számos funkciója, illetve annak működése optimalizálható és automatizálható is egyszersmind. A világítás, a nyílászárók, a redőnyök, a hűtés-fűtés rendszer, a medence és a jacuzzi, a dugaljak, a szenzorok, a komplett riasztó- és kamerarendszer, a média, a kaputelefon, de még az autórámpa fűtése is szabályozhatóvá válik a Nective Smarthome System alkalmazásával. A jövő otthona már ma elérhető, te se maradj le róla!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.

ID-3079

Ezzel építik a sztárok modern villáikat

A luxusépítészet világában egyre inkább előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek nemcsak esztétikai szempontból lenyűgöznek, hanem a biztonságot és a tartósságot is garantálják.