Oláh Gergő elárulta, gyerekkorában azért hagyta ott a kollégiumot, mert tettlegességig fajult ellene a rasszizmus.

Oláh Gergő Palik László műsorában vendégeskedett, ahol gyerekkori negatív élményeiről mesélt, írja168.

Elmondása szerint 14 éves kora előtt sosem tapasztalt negatív bánásmódot cigánysága miatt. “Tudtam, hogy létezik ez, de nekem nem mondott senki semmilyen rasszista jelzőt a faluban. Nekünk mindenki köszönt, mindenki ismert minket. Valószínű, hogy ez a szüleimnek köszönhető.”

Akkor szembesült először azzal, hogy vannak, akiknek nem tetszik, hogy ő roma, amikor egy táncos középiskolában kezdett tanulni, és kollégista lett. 

Tettlegesség is volt. [...] Volt az ajtón egy kisebb rés – volt, hogy egy vödör vizet beöntöttek. Volt olyan is, hogy újságpapírt gyújtottak be, azt is bedobták, és dörömböltek, hogy »cigány!«, »menj haza!« meg ilyesmi.

Elárulta, hogy akkor még nagyon nem értette ezt, és nem is tudta, hogyan kezelje a helyzetet. 

Ezek miatt a dolgok miatt hagytam ott [a kollégiumot], nem bírtam 14-15 évesen én ezt megfelelően kezelni. Soha nem is támadtam vissza.

Az énekes egyébként gyerekeinek is azt tanítja, hogy ilyen szituációkban nem szabad visszatámadni, hanem ehelyett példát kell mutatni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet