Nemzetközi körözési listára került egy orosz katona felesége, aki ukrán nők megerőszakolására buzdította férjét.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) még áprilisban közzétett egy klipet a pár lehallgatott telefonhívásából, akiket később Roman Bykovsky-ként és feleségeként, Olga Bykovszkajaként azonosítottak, írja a DailyStar.
Ebben az Olgának vélt nő azt mondja: “Tehát igen, csináld odaát. Az ukrán nőkkel. Erőszakold meg őket. Ja. Ne mondj semmit róla nekem.” Azt válaszolja: “Tehát erőszakoljam meg őket, és nem kell elmondanom neked semmit?” “Igen, hogy ne tudjak semmit” – mondja, mire a pár felnevet. Végül a nő hozzátette, hogy engedélyt ad az erőszakra, csak védekezzen.
Állítólag Olgát az ukrán hatóságok állami, államközi és nemzetközi körözési listára helyezték. Az SBU nyomozást indított a 30 másodperces hangfelvétel ügyében, amint az napvilágra került, és állítólag már befejezték az előzetes nyomozást.
A feleség akár 12 évre is börtönbe kerülhet, mivel kijelentéseivel megsértette a Genfi Egyezményt – különösen a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló egyezmény 27.2. cikkét. Romant és Olgát a Szabadság Rádió oknyomozó újságírói azonosították, akik az ukrán bűnüldöző szervekkel dolgoztak.
Kapcsolódó cikk
Hat napon keresztül erőszakoltak meg egy ukrán nőt, az orosz katonák fegyvert helyeztek a testébe
Volt, amikor egyszerre ketten is erőszakolták.