Folyamatosan olyan szelvényfotókba futsz bele az interneten, amelyek azt bizonyítják, hogy pár száz forintból százezreket is lehet nyerni, vagy csodastratégiákkal bombáznak, amelyeknek a segítségével ugyan még senki nem nyert, de azért tutira működik? Nos, szép dolog az álmodozás, de ennek az online fogadás terén nincsen helye.

Persze ezzel nem arra célzunk, hogy ne lehetne szép summákat nyerni, de ez sajnos nem fog varázsütésre az öledbe hullani. Be kell tartani a profi sportfogadás szabályait és a megfelelő tétméretkezelést, illetve ismerni kell a fogadási típusokat és azok alternatíváit. A napi többórás, különböző speciális adatbázisokban elvégzett elemzéseket és a számtalan statisztika átböngészését pedig még nem is említettük.

Egyesek ezt az időt megspórolandó próbálják ki a tippküldő szolgáltatásokat, amelyek közül talán az egyik legígéretesebb az OH Sports. Ennek a weboldalnak a világ csaknem minden tájáról megvannak a forrásai, akiknek a segítségével diverzifikált portfóliót hoztak létre, és sportfogadás tippeket, elemzéseket szolgáltatnak az ügyfeleknek havidíjas szolgáltatás keretein belül. A tippjeiket pedig naplózzák, statisztikában rögzítik, hogy ezáltal bizonyítsák, ha valaki betartja az iránymutatásokat, akkor hosszú távon igenis lehet profitálni a sportfogadással.

A nyeremény mértéke több dologtól is függ

Nem mindegy például, hogy mekkora alaptőkével vágsz neki a profi sportfogadásnak. A szakértők általában minimum 200-300 ezer forintnyi összeget szoktak javasolni, hogy túl lehessen élni azt az időszakot, amikor a tipster nincsen jó formában. Ő sem fog tudni ugyanis minden hónapban ugyanolyan stabilan tippeket szállítani.

Emellett az is befolyásolhatja még a nyeremény mértékét, hogy milyen csomagra fizettél elő, vagy hogy milyen stratégiát követsz. Megreszkírozod a nagyobb téteket, vagy óvatosan bánsz velük, és nem raksz fel túl nagy összegeket egy meccsre? Bár egyébként az OH Sports a tagjainak az előbbit nem igazán engedi. Az alaptőke maximum három egységét lehet feltenni.

A sportfogadás során elért profit olyan, mint egy részvénybefektetés

A profi sportfogadás nem úgy működik, hogy leszögezed, hogy minden hónapban akarsz nyerni 2000 eurót, és nyerni is fogsz. A profitod közben ingadozni fog, ezért hosszabb távban kell gondolkodnod.

Épp úgy, mint amikor egy befektetési bróker tanácsára részvényeket vásárolsz. Bár a sportfogadás annyiban különbözik, hogy ha igazán tudatosan gondolkodsz, akkor kisebb tőkebefektetés és kockázat mellett jóval nagyobb profitot tudsz elérni.

Végső gondolatok

Azt tehát, hogy mennyit tudsz kivenni a profi sportfogadásból, nem lehet egyértelműen megválaszolni. De az OH Sports azért igyekszik megkönnyíteni az ügyfelei dolgát, méghozzá azáltal, hogy minden hónap és negyedév végén összeszedi, melyik csomagja hány egység profitot termelt, amelyből már ki lehet következtetni a várható teljesítményt és az elérhető profitot.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

biokandallo

Mi az a biokandalló és miért jó választás?

A biokandalló egyre népszerűbbé válik azok körében, akik vágynak a valódi, lobogó lángok látványára és hangulatára, de otthonuk adottságai vagy személyes preferenciáik miatt nem szeretnének vagy nem tudnak hagyományos, kéményes kandallót telepíteni.

myhempstore.eu - 2025 június - Cikk 2

Hogyan használjuk a CBD olajat?

A CBD hatóanyag a kannabisz növényben található meg, és számos jótékony egészségügyi hatása van. Nagyon fontos, hogy a CBD-t ne keverjük össze a THC-val, ez utóbbi ugyanis az a vegyület, ami a tudatmódosító hatásért felelős a kender esetén.

premiotravel.hu - 2025 június - LinkMarketing - 1

Madeira, az európai Paradicsom

Álmodozott már arról, hogy egy káprázatos szigeten pihen, ahol az idő mindig kellemes, viszont nincs olyan messze, mint például Hawaii vagy Új-Zéland?

ID-4373

Így lehet belőled ayurvéda terapeuta

Egyre többen érzik úgy, hogy szeretnének valami többet nyújtani a világ számára, segítenének másokon, testi-lelki egyensúlyt teremtenének, és szívesen képviselnének egy harmonikusabb életmódot.

jadabo.com - 2025 június - LinkMarketing - 3

A magyar vizek lakói

A természet szerelmesei számára, különösen a horgászok körében, nincs jobb érzés, mint a vízparton töltött kellemes idő.

https-www.szallodatermekek.hu - 2025 június - Cikk 4

Vendégvárás esőben – elegancia és figyelmesség

A stílus nem időjárás függvénye, mondhatnánk, ha azokra az ikonikus filmjelenetekre gondolunk, ahol az úriemberek tökéletes szabású ballonkabátban, fekete esernyőjük alatt sétálnak az esős utcákon, miközben cipőjük fényesen csillog a nedves macskaköveken.

image1

Cink – a gyulladásos bőrbetegségek kezelésére

A cink az egyik legismertebb ásványi anyag, ha immunerősítésről vagy sebgyógyításról van szó, de azt már kevesebben tudják, hogy milyen fontos szerepet tölt be a gyulladásos bőrbetegségek kezelésében is.