Fellélegezhet Lakatos Márk: Nem folyik ellene eljárás
Lakatos Márk ellen szexuális visszaélés miatt kezdtek korábban nyomozni.
Opitz Barbit decemberben kezdte el nagy erőkkel keresni a családja, azt állítva, hogy párjának köze lehet ahhoz, hogy nem érik el a lányt. Az énekesnő a héten tisztázta, hogy ez egy félreértés volt, otthon aludt, ezért nem vette fel a telefont.
A páros azonban úgy tűnt, ezután szakított, ugyanis mindketten egyedülállóra állították át a kapcsolati státuszukat a közösségi médiában, és ki is követték egymást. Nemrég pedig újra közös fotók jelentek meg róluk az oldalaikon, és úgy néz ki, újra dúl a szerelem közöttük.
Most-holnap-örökké
– idézte a közös fotó mellé írt leírás a 168, ami mindkettő fiatal közösségi oldalán megjelent.
Kapcsolódó cikk
Tisztázta, mi is történt pontosan, amikor a családja azt hitte, párja elrabolta.
Lakatos Márk ellen szexuális visszaélés miatt kezdtek korábban nyomozni.
A Nagy Duettből való kiesése után elragadták az érzelmei Győzikét.
Mennyit vonhatnak le a nyugdíjból?
Leónak kellett bocsánatot kérnie.
Egyre több híresség vállalja fel azt, hogyan hatnak rájuk a klimax tünetei.
Mindenki ámult, amikor kiderült.
Kiderült tegnap este, hogy ki nyerte meg a 2025-ös Farm VIP-t. Sokak szerint nem igazságos az eredmény.
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész április 15-én ünnepli 91. születésnapját.
Berki Mazsi újra Dubajból posztol, idén már sokadik luxusutazásán járt. A követők csak találgatnak, miből futja minderre.
Az amerikai Wisconsinban egy tinédzsert azzal vádolnak, hogy megölte a szüleit egy Donald Trump elnök elleni merénylet előkészítésének részeként.
Saját bevallása szerint önmaga számára is újra felfedezhette, ki is ő valójában.
Véget ért a TV2 reality-je, amely óriási népszerűségnek örvendett. A Farm VIP döntője elképesztő izgalmakkal zárta a szezont.
Édesanyja örökségét viszi tovább: Tótfalusi Fanni veszi át az „Önök kérték!” műsorvezetését.
A bomba testű hölgyek és a legszexibb férfiak után most a legnépszerűbb hazai sztárt szavaztatta meg a Story a Facebook-oldalán. Cylát meglepte az eredmény és beszólt a tévés celebeknek.
Az eddigieknél szigorúbb szerződést kötött a csatorna az Ázsia Expressz szereplőivel és a stábtagokkal.
Sokatmondó bejegyzést tett közzé.
A korábban áttétes prosztatarákkal diagnosztizált Reviczky Gábor egy hónappal ezelőtt árulta el, hogy a szervezetéből már minden daganatos elváltozás eltűnt.
Erre nagyon sokan vártak már.
A kártyás fizetés is elérhetetlen volt.
Ő maga árulta el, mit jelent.
Óriási meglepetésekkel és fordulatokkal ért véget a kedd esti epizód. A Farm VIP legújabb kiesője után kialakult a döntős mezőny.
Tilla azt hitte, Lékai-Kiss Ramóna rosszul van.
Az influenszer szóhoz sem jutott!
Örülhetnek a gazdák.
A Tv2 nagysikerű realityje vészesen zakatol a finálé felé, hétfő este már csak öten voltak jelen. A Farm VIP legújabb epizódjában két játékostól is búcsúzni kellett.
A showman búcsúbeszédében odaszúrt a fiatal énekesnőnek és kedvesének, Hegyes Bercinek.
Mindenki lába alól kihúzta a talajt A Nagy Duett idei szériájának egyik legnagyobb esélyese, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence.
Pumped Gabo elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül a műsorban. A Farm VIP felgyülemlő feszültségei között nagyon úgy tűnik, hogy Gabo egyre inkább meg akarja mutatni, hogy mire képes.
A Fekete Linda és Dávid Petra közötti feszültség egyre inkább elharapódzott, a szerda esti párbajjal pedig ki is csúcsosodott. A Farm VIP versenyben maradt piros játékosát kérdeztük az érzéseiről.
A látszat ellenére a népszerű showman élete sem mindig könnyű, hiszen rengeteg utálattal és fájdalommal kellett megküzdenie az évtizedek alatt. A Nagy Duettben most újabb részlet derült ki Gáspár Győző öngyilkossági kísérletéről.
Ma este 6 páros lépett színpadra A Nagy Duett 5. élő adásában. Nem volt könnyű dolguk, hiszen ezúttal már két produkcióban kellett bizonyítaniuk, az egyéni duettek mellett 3 közös előadást is bemutattak. Azonban a látványos előadások után most is távoznia kellett egy párosnak. Mutatjuk, hogy kiknek ért véget a verseny.
Sajnos ismét eggyel kevesebb páros folytathatja a versenyt. Ezúttal is búcsúztunk valakiktől A Nagy Duettben.
Igencsak forró produkcióval örvendeztette meg a nézőket a szerelmespár.
Váratlan előadásokkal készültek a párosok A Nagy Duett 5. élő adásában, ahol az egyéni produkciók mellett három dupla duett is volt. A ma esti műsor egyik legmeglepőbb és egyben legmeghatóbb pillanatát Dér Heni és Gáspár Győző, valamint Radics Gigi és Visváder Tamás hozta el, akik egy érzelmes dallal érkeztek