Kásler Miklós távozik, régi-új kormánytagként pedig visszatérhet Lázár János – írta szerdai számában a Népszava. A lap úgy tudja, szinte biztosra vehető, hogy Orbán Viktor a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott.
- Pénzügyminisztérium: Varga Mihály marad, de kevesebb terület tartozik majd a tárcához, a miniszternek csak a költségvetésre és az adóügyekre kell majd figyelnie.
Kapcsolódó cikk
Családban marad: Orbán Viktor unokatestvérét nevezte ki Áder János kolumbiai nagykövetnek
Endreffy Lórándot – érdemei elismerése mellett – felmentette a bogotái nagykövetség vezetése és Magyarország képviselete alól a Panamai Köztársaságban. Az ő helyére került nagykövetként Villegas-Vitézy Anna Zsófia.
- Új tárcához kerülhet a gazdaságai stratégia, az energetika és a fejlesztések koordinálása, ennek a minisztériumnak a vezetője Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke lehet.
- Gulyás Gergely maradhat kancelláriaminiszter, Szijjártó Péter pedig külügyminiszter.
- Lázár János egy új, agráriumi-, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel foglalkozó tárcát kaphat.
- Kásler Miklós nyugdíjba vonulhat, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetését várhatóan Szócska Miklós veheti át. Az egészségügy irányítása akár a Belügyminisztériumhoz is kerülhet.
Kapcsolódó cikk
Lázár János a koronavírus-tagadókról: „Mindenkinek jogában áll hülyének lenni és meghalni”
„Én úgy gondolom, hogy az ember a saját életét szabadon kockáztathatja, ez kétségtelenül igaz, tehát mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni” – mondta Lázár a kamerába.
- A felsőoktatásért várhatóan Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára lesz a felelős. Jó eséllyel Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter is a kormány tagja marad.
- A Blikk információi szerint Gál Kinga európai parlamenti képviselő lehet a családügyi miniszter Novák Katalin helyett, aki májustól köztársasági elnök lesz.
Áder János leköszönő köztársasági elnök május másodikán, 11 órára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését. Az államfő itt tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének szavazata szükséges.
Kapcsolódó cikk
Sokakat megdöbbentett: A Fidesz alelnöke nem ül be a Parlamentbe, hiába volt 5. a kormánypárt listáján – Itt a magyarázat rá
Gál Kinga nem ül be a parlamentbe, a Fidesz alelnöke a továbbiakban is Európai Parlamenti képviselőként folytatja munkáját.