Kegyelemdöfés az egykori kollégának. Ördög Nóra csipkelődésbe csomagolva szúrt oda keményen Majkának.
Az Ázsia Expressz jelenleg az egyik legnépszerűbb műsor napjainkban, az esti idősávban napról napra tarol a nézettségi listákon a TV2 kalandreaityje. A műsor háziasszonya, Ördög Nóra ezt a hullámot meglovagolva be is intett a csatornától nemrég távozó Majkának.
Az egyik feladat kellékével, egy régi kis kazettás magnóval bíbelődve a csütörtök esti adásban Nóri kántálni kezdte: “Régebben más volt, a kilencvenes években mindenki táncolt” – idézte Majoros Péter ikonikus sorait. Majd gyorsan hozzátette: “Na, de most Majkát énekelni a TV2-n már nem menő, úgyhogy mindegy is.
Majka nevét 2002-ben ismerte meg az ország, mikor berobbant a konkurens csatorna valóságshow-jába, ahonnan rögtön a TV2-höz nyargalt, ahol csaknem két évtizedig maradt is. Ördög Nórával több műsorban is láthatták műsorvezető-párosként őket a nézők, elég csak a Star Academy és Rising Star című tehetségkutatókra gondolni.
Majka végül év elején jelentette be, átigazol a TV2-től, a döntése pedig igencsak megosztotta a közönséget. És a jelek szerint nemcsak a nézőket, de a kollégákat is, élükön Ördög Nórával, akiben, az imént említett beszólását figyelembe véve, alighanem maradt némi tüske kollégája távozása miatt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.