A Megasztár nyolcadik évadában a korábban a Sztárboxból ismert Szépréthy Roland veszi át Till Attila helyét, aki a kezdetektől a tehetségkutató műsorvezetője volt.
A 26 éves influenszer egyrészt megtisztelőnek érzi, hogy átveheti a stafétát Tillától, másrészt kissé hálátlannak tartja ezt a feladatot. Műsorvezető társát, Ördög Nórát ikonikusnak tartja, de Nóra is jó véleménnyel van róla, vagyis úgy tűnik, a párosuk jól működhet majd.
A Megasztár elvileg azért választotta Szépréthy Rolandot, mert az új zsűrihez illeszkedő, fiatal műsorvezetőt akartak. Tilla azonban azt mondja, csöppet sem bánja, hogy így alakultak a dolgok, és a közeljövőben amúgy is más feladatokra fog koncentrálni.

Kapcsolódó cikk

Ami Ördög Nórát illeti, ő is elmondta a véleményét a váltásról. „Tavaly ugye, egyedül voltam a színpad bejáratánál, mert Tilla mászkált a versenyzők között. Idén viszont Szépréthy Roli ott áll mellettem, tehát együtt élvezzük ezeket a produkciókat, és már attól is más kicsit a hangulatom, hogy nem egyedül vagyok, hanem Roli még pluszban is szórakoztat. Nagyon sokat beszél, elképesztően vicces szituációk vannak, úgyhogy nagyon jól érezzük magunkat, és remélem, a nézők is így látják majd” – mesélte a műsorvezető a Borsnak.
Majd tovább részletezte a köztük lévő dinamikát. „Van egy vicces dinamikánk, mert Roli egy huszonhat éves, fiatal srác, én pedig 43 éves vagyok, tehát van köztünk egy picike korkülönbség. Az ő fiatal energiáit nekem egyrészt valamilyen módon át kell venni, valamint nyilván vannak helyzetek, amikor egy picikét tompítanom kell. Ő állandóan húz engem a korommal, mindig szórakoztat, hogy: az én időmben, amikor a Táncdalfesztivált néztük, meg ilyenek. Én ezeken nagyon jókat röhögök. Bizonyos helyzetekben ő a rossz zsaru, én a jó zsaru, és ez a játékosság elég jól működik, hamar egymásra hangolódtunk.”

Kapcsolódó cikk

Szépréthy Roland szintén a Borsnak nyilatkozva elárulta, hogy gyerekkorában imádta Ördög Nórát. „Szerintem ikonikus, az én korosztályom rajta nőtt fel, aztán tovább is rajta nőttem fel, és minden műsorban annyira gyönyörű volt, hogy tátott szájjal néztem, mint egy nebuló” – mondta.
Ördög Nóra pedig így reagált erre: „Ekkor ő még nagyon fiatal volt, mert a Kölyökklubbot vezettem, és kicsi fiúként nézte a műsort. Ebből az időből sok rajongóm van, akik azt mondják, szerelmesek voltak belém akkoriban. Ez olyan, mint amikor az óvó nénijükbe szerelmesek a kisfiúk. Rolinak – kis túlzással – az anyukája lehetnék, de nyilván tök jó, hogy egy ilyen szép emlék él a fejében rólam.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

majka occse

Majka ritkán látott öccse megházasodott – fotón az ifjú pár

Majka a múlt hétvégén esküvőn járt a feleségével, Majoros Hajnalkával. Az is kiderült, kinek a nagy napján vettek részt: megnősült a rapper testvére. Majka közös fotót osztott meg a ritkán látott öccsével és annak újdonsült nejével, akik csak úgy ragyogtak a boldogságtól.