A Blikk az ukrán állami segélyszolgálat közleménye nyomán azt írta, a kereskedelmi pavilonok gyulladtak ki, de a támadásban két lakóépület is megrongálódott.
A robbanás során két mentős is súlyos sérüléseket szenvedett, ők orvosi kezelést kapnak.
A helyi hírek szerint halálos áldozata is van a bombázásnak, egy mentős vesztette életét.
Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben, a másodikról ebben, a harmadikról pedig ebben a cikkünkben írtunk korábban.
Kapcsolódó cikk

Hatalmas betűkkel jelezték, gyerekek vannak a mariupoli színházban, mégis lebombázták
A műholdfelvételeken is látszott, hogy a “gyerekek” feliratot festették az épület elé.