Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Tanács csúcstalálkozóján mondott beszédében kiemelte, melyik állam milyen mértékben támogatta az országot, írja a Blikk. Lengyelországot, Észtországot, a Cseh Köztársaságot és Olaszországot dicsérte, majd kiemelte, Németországról, Portugáliáról, Írországról és Magyarországról azt mondta, vonakodnak meghozni a szükséges intézkedéseket.
Itt szeretnék megállni egy pillanatra és őszintén fogalmazni. Egyszer és mindenkorra. Önöknek el kell dönteniük, ki mellé állnak.
Az ukrán elnök a Cipők a Duna-parton emlékműre utalva szólította fel a magyar kormányt, hogy ne habozzon tovább a szankciókkal és a fegyverek átengedésével kapcsolatban. „Nézzék azokat a cipőket és látni fogják, a mai világban hogyan történhetnek újra tömeggyilkosságok. Ez az, amit Oroszország ma tesz” – mondta Zelenszkij.
Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben, a másodikról ebben, a harmadikról pedig ebben a cikkünkben írtunk korábban.
Kapcsolódó cikk
Orbán Viktor így értékelte az EU-csúcstalálkozót
“Valójában velünk fizettetik meg a háború árát.”