Az első fekete díjazottat be se akarták engedni a gálára – 14 érdekesség az Oscarról

Ki volt az, aki Oscart kapott azért, mert egy korábbi díjazottat formált meg? Hány dollárt ér az aranyszobor? Kik azok, akiket csak haláluk után díjaztak? Ki az, aki a negyedik Oscar-díját sem vette át személyesen a gálán? Seregnyi kérdés, amire választ találsz cikkünkben. Összesen 14 érdekességet gyűjtöttünk össze a majdnem száz éves díjról.

Mikor és melyik tévécsatorna kezdte el közvetíteni?

Elfújta a szél / Fotó: Metro-Goldwyn-Mayer

Az első Oscart 1929-ben tartották meg, majd 1953-ban már fekete-fehérben is követhették a tévéképernyőkön az eseményt. Az NBC csatorna vállalta magára a közvetítés terheit, ami 1966-ban már színesben futott.

Mikor lett először színes film a legjobb?

1940-ben az Elfújta a szél, a klasszikussá vált amerikai eposz nyerhette el a legjobb film díját. 1965 az a dátum, amikor a kategóriában már mind az öt jelölt film színes volt.

Egy Oscar nevű férfi kapott eddig Oscart

Oscar Hammerstein II, egy dalszerző részesült abban a szerencsében, hogy hazavihesse a nevével összecsengő szobrocskát. Öt jelölést kapott a karrierje során, ebből két alkalmat tudott díja váltani. Ez 1941-ben és ’45-ben történt meg.

Hány dollárt ér a szobor?

Norma Shearer a The Trial of Mary Dugan című filmben / Fotó: Metro-Goldwyn-Mayer

1950 óta minden művész aláír egy szerződést, ami garantálja, hogy a szobor nem eladható. Ha ez mégis megtörténne, az Akadémiának kell felajánlani ami egy dollárban határozta meg a szobor értékét. Ennek ellenére a fekete piacon él és virul a díjakkal való kereskedelem. 1929 óta nagyjából 150 szobortól vállt meg gazdája.

Egy műsorvezető saját magát jelentette be győztesként

1931-ben Norma Shearer  vezette a gálát, és az a furcsa eset állt elő, hogy önmagát jelentette be a legjobb színésznő kategóriában győztesként. Erre azóta se volt példa. A kérdéses film, ami szobrot érdemelt a The Divorcee volt.

Walt Disney nyerte a legtöbb díjat

Mickey egér és Donald kacsa megálmodója 26 Oscar-díjat kapott karrierje során. Ezt 59 jelölés koronázza meg, ami szintén óriási szám. A jelöléseket a legtöbbször a legjobb animációs rövidfilm kategóriában sikerült összekapkodnia.

Öt nőt jelöltek összesen a legjobb rendezőként

Sofia Coppola / Fotó: Chanel

Majdnem 100 év alatt ez a szám jött ki, ami Natalie Portmanből idén erős ellenérzéseket váltott ki. 1977-ben Lina Wertmuller volt az első jelölt, akit 17 évvel később Jane Champion követett.

Sofia Coppola kultklasszikusa, az Elveszett jelentés, amiben Scarlett Johansson és Bill Murray bűvölte el a nézőket, 3 jelölést érdemelt ki. A legjobb rendező helyett Coppola a legjobb eredeti forgatókönyv díjával távozhatott a gáláról.

2010-ban Kathryn Bigelow lett a negyedik jelölt A bombák földjén miatt, ami az iraki háború színfalai mögött játszódott.  A jelölést díjra is váltotta, amivel volt férje, az Avatár kapcsán jelölt James Cameron elől is elhappolta a díjat.

2018-ban, a témánk tárgyát képező jelenséget idén szintúgy kommentáló Greta Gerwiget jelölték rendezőként a Lady Bird című filmjéért.

Hányan kapták meg haláluk után a díjat?

Ketten. Heath Leadger 2008-ban halt meg, amikor A sötét lovagban nyújtott alakításáért ő lett a legjobb férfi mellékszereplő. A szobrot a ceremónián már csak hozzátartozói vehettek át.

Peter Finch szereplésével készült el 1977-ben A hálózat című markáns médiakritikát megfogalmazó film. Finch a díjátadó előtt három hónappal kapott halálos végkimenetelű szívrohamot. A legjobb színész kategóriában lett nyertes.

Kik a legtöbbször díjazott férfi színészek?

Daniel Day-Lewis a Fantomszál című filmben / Fotó: Universal Pictures

Jack Nicholson a befutó 12 jelöléssel és három győzelemmel. Az első díjat még a Száll a kakukk fészkére miatt kapta 1975-ben. 1983-ban és 1977-ben szintúgy nyertesként távozott a gáláról.

Daniel Day-Lewis és Walter Brennan ugyancsak három díjat vehettek át, viszont a jelölések tekintetében elmaradnak Nicholsontól. Day-Lewis hattal, míg Brennan néggyel rendelkezik.

Melyik színésznőt jelölték a legtöbbször a díjra?

A Krammer kontra Krammer, a Vaslady és a Sophie választása azok a filmek, amelyekért Meryl Streep három Oscart vihetett már haza. Ezen felül 21 jelöléssel rendelkezik a hatalmas munkabírású színésznő, aki a szerepek kedvéért különböző akcentusokat is gördülékenyen sajátít el.

Melyik színésznő nyerte a legtöbb Oscart?

Meryl Streep mindössze egy díjjal marad el Katharine Hepburn négy Oscara mögött. Hat évtizeden átívelő karrierje során Hepburn 12-szer jelölték.

26 éves volt, amikor 1933-ban átvehette az első aranyszobrot az Ébredj velünk!-ért. További három filmje: Találd ki, ki jön vacsorára, Az oroszlán télen, Az aranytó. Hepburn egyszer sem jelent meg a gálán, hogy átvegye a díjakat.

  1. Ki nyert azért Oscart, mert eljátszott egy korábbi díjazottat?

    Cate Blanchett az Aviátor című filmben / Fotó: Warner Bros. Pictures

Martin Scorsese Aviátor című filmje Howard Hughes filmproducer, pilóta életét dolgozta fel, akinek egy ideig Katharine Hepburn volt a szeretője. Cate Blanchett komoly energiákat fektetett abba, hogy a legendás színésznőt hitelesen formálhassa meg. K

ülön szakemberrel dolgozott, hogy Hepburn hanglejtését, akcentusát imitálni tudja. Tenisz- és golfleckéket vett, és Hepburn jellegzetes mozdulatait is eltanulta. Blanchett munkáját az Akadémia díjjal honorálta.

Ki volt az első fekete, akit díjaztak?

Hattie McDaniel az Elfújta a szélben nyújtott alakítása miatt nyerte el 1940-ben a legjobb női mellékszerepért az aranyszobrot. A hely, ahol az átadót tartották számos feketét nem engedett be az átadóra a korban egyáltalán nem ritka szegregációs törvények miatt.

McDaniel is csak azért lehetett ott a díjátadón, mert a szervezőknél ezt az Elfújta a szél producere, David O. Selznick kikönyörögte. A fekete színésznő nem ülhetett egy asztalnál a stáb többi tagjával, hanem egy aprócska asztalnál foglalt helyett, tőlük jóval távolabb.

Mikor rontották el a díjazottak kihirdetését?

A legtöbben biztos a 2017-es fiaskóra emlékeznek, amikor a Holdfény helyett a Kaliforniai álmot hirdették ki győztesként. A botlást belengő kínos légkör hamar a retinákba égette a jelenetet.

Azonban a borítékokkal máskor is bakiztak már. 1964-ben Sammy Davis Jr. a legjobb adaptációért John Addisont hirdette ki győztesként. Addison jelölve sem volt.

Ha kíváncsi vagy, kik nyertek idén, 2020-ban, látogass el ide, további Oscarral kapcsolatos cikkekért pedig ide!

Köszönjük, Brightside!

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból