A 168 óra birtokába jutott levél szerint megzsarolta Palkovics László az MTA elnökségét. Lovász László elnökkel állapodott meg az innovációs és technológiai miniszterrel.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége levélben magyarázza a múlt pénteken aláírt szándéknyilatkozatot. Pénteken Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel megállapodott Lovász László elnökkel, hogy az MTA megtarthatja vagyonát, és a kutatóintézeteket egyben tartva ugyan, de leválasztják az intézményről. A döntés felháborodást keltett a kutatókban, az Akadémiai Dolgozók Fóruma határozott nyilatkozatban utasította el az MTA felszabdalását.

Palkovics Laszlo
Palkovics László Oktatásért Felelős Államtitkár / Fotó: Hetek

A 168 óra birtokába jutott és az elnökség által jegyzett levél a szándéknyilatkozat első pontjával kezdődik. Eszerint az MTA elnöke tudomásul vette, hogy a kormány az MTA kutató-hálózatát az MTA-n kívül kívánja működtetni.

Rögzítik, hogy az Elnökség meggyőződése szerint a tudományos kutatás szabadsága és a minőségi elvárások következetes érvényesítése az MTA keretein belül, megújult szervezeti és irányítási keretek között működő intézményhálózattal biztosítható legjobban. „A tárgyalások során azonban miniszter úr elmondta, hogy a kormány nem fogadja el az MTA álláspontját, és az MTA kutatóintézet-hálózat akadémiai köztestülettől független, új szervezeti formában történő működtetését a kormányzati álláspont sarokkövének tartja.

Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

A szándéknyilatkozat megvalósulása esetén egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, tovább megmaradna a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyona és az MTA „brand” is. A következő időszak fő feladata az lesz, hogy a megállapodás részleteinek kidolgozása során ezeket a célokat és a hozzájuk tartozó garanciákat minél teljesebben érvényesíteni tudjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan javaslatokat vihessünk a Közgyűlés elé, melyek intézményes biztosítékát nyújtják a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkának az MTA intézethálózatában”

– hangzik a levél.

Palkovics Lászó, aki az MTA kivéreztetését vezényli, évekig havi 800 ezer forintot kapott publikálás nélkül

Palkovics László szerződése szerint évente két publikációt kellett volna leadni az Magyar Tudományos Akadémiának, amelyet havi 800 ezer forinttal honoráltak. Azonban a Magyar Narancs kutatása szerint ezt nem tette meg. És persze megkapta évekig a tiszteletdíjat. mta botrány, palkovics publikáció

Tehát Lovász László kompromisszumkész megállapodást kötött azzal, hogy belement az intézetek leválasztásába. Ez azonban szembement az Elnökség korábbi döntésével: az MTA minden olyan megoldást elutasít, amelyben elveszik az intézeteket.

“Annyira gyávák vagyunk, hogy velünk bármit meg lehet csinálni”

Az emlékülést novemberben tartották volna, ám nem lehet tudni, végül mikor kerülhet sor rá – ha egyáltalán sor kerülhet rá. Az elmondások szerint a “feszültségek és áthallások” jelentenek problémát; ez a tudomány területén nem számít éppen elfogadható érvnek, a politika terepén viszont annál inkább releváns. – nyilatkozta névtelenül egy akadémikus a hvg.hu-nak.

A miniszter február elején megüzente, hogy elkötelezett az MTA átalakítása mellett. Sőt, ha kell, az intézetek egy részét elcsatolja, egy részét megszünteti, az MTA pedig megmarad köztestületnek. Kijelentette, ha az MTA nem működik együtt, akkor törvénymódosítással viszi végig tervét. A mai elnökségi levél ezt látszik bizonyítani.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.